Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megdöbbentő, de mégis hivatalos bejelentéssel szolgált nekünk a Twitteren keresztül a Castlevania: Lords of Shadow 2 producere, avagy Dave Cox, aki egy rövid csipogásban nyersen és különösebb kertelés nélkül elárulta, hogy a játék, a bemutatókor elhintett konzolos exkluzivitás helyett PC-re is megjelenhet majd. Igen, számítógépes változatról beszélünk, és a középpontban még mindig egy Castlevania játék, gyengébbek kedvéért a valamikor jövőre megjelenő Lords of Shadows 2 áll.
Őszintén nem értjük a Konami és a Mercury Steam csapatát, hogy miképpen sikerült meghozniuk ezt a döntést, hiszen a Castlevania: Lords of Shadows első része csak PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra jelent meg, ezek után pedig akkor mennyi értelme van a folytatást PC-re is megjelentetni?
Őszintén nem sok, de reméljük, hogy az amúgy hivatalos bejelentés azt is takarja egyben, hogy az első rész is megjelenhet még az idén számítógépekre, a folytatás ugyanis csak valamikor 2013-ban várható, a kurrens HD konzolok mellett a fentiek értelmében PC-re is. Így mindjárt értelmet kapnának a fenti sorok!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteVégülis a Witcher 2 is úgy jelent meg konzolra hogy az előző rész nem… Én látom értelmét.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteszerintem mindenki latja a cikkiron kivul🙂 de valoszinu csak az atkotest akarta megoldani ezzel az utolso bekezdesehez.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 hetemaga a jatek viszont hatalmas, vagyis szeretettel varjuk
maniac
13 éve, 11 hónapja és 1 heteAz utolsó mondatod nyert piros hangszórót.🙂 Ha végig olvasod, láthatod is, miért került felvetésre a költői kérdés.🙂
raiden
13 éve, 11 hónapja és 1 heteEzt hívják stílusnak.🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteSzerintem meg ez így baromság. Adják ki az előzőt is. Vissza a jövőbe sorozatot se érteném ha nem láttam volna az elejétől.😮
maniac
13 éve, 11 hónapja és 1 heteAbszolút igazad van. A Witcher 2 pedig nem jó példa, mert a két résznek Geralton kívül nem sok köze van egymáshoz, míg a Lords of Shadow 2 pont az elsőre épül rá.
marco
13 éve, 11 hónapja és 1 heteAmúgy én a BTTF-ből a második résszel kezdtem anno…😄 Volt ám képzavar…😄 De azóta is az egyik legnagyobb kedvenc.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteJelenleg amit tudni lehet,
SPOILER KÖVETKEZIK!!!
Az első rész végén Gabriel-ből lesz Dracula. Szóval ha második rész Dracula-ról fog szólni, és arról, hogy miként próbál az öröklét átok alól feloldozást nyerni, akkor egy különálló történetet kapunk, amihez nem feltétlen szükséges az első rész ismerete.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteJaja így mondjuk más a dolog.