Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Codemasters csapata alig néhány nappal ezelőtt jelentette be legújabb F1-hez kapcsolódó videojátékát, amely a F1 Race Stars címet kapta a keresztségben, ami nem lesz más, mint tulajdonképpen a népszerű autóversenyzős franchise egy Mario Kart által inspirált mellékszála. A kis híján rajzfilmes küllemmel bíró, elnagyolt dizájnnal rendelkező alkotásról a bejelentéskor még úgy tudtuk, hogy kizárólag konzolokra fog megjelenni, míg más források már akkor is tudni véltek egy PC-s premierről - mi is így közöltük -, de a Codemasters később a félreértések elkerülése végett külön is bejelentette, hogy november magasságában a PC-s tábor is megkapja saját verzióit.
A játékkal a készítőknek az a céljuk, hogy még a legkisebb korosztály számára is elérhetővé tegyék a F1 élményét, a F1 Race Stars betöltésével ugyanis kicsik és nagyok, casual és hardcore játékosok egyaránt el tudnak majd szórakozni.
A hangsúly pedig a nagybetűs szórakozáson lesz, ezt kívánja alátámasztani az erős többjátékos mód, illetőleg az osztott képernyős móka lehetősége is, amely tehát a játék egészével egyetemben nem csak PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, hanem – immáron végre hivatalosan – PC-re is megjelenhet novemberben.
jezzahun
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaez mekkora már,tetszetős🙂
rdave
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaMár épp írni akartam, hogy már írtátok a PC-t is, de látom gondoltál az olyan okosokra, mint én. 😄
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaHatalmas game lesz az biztos! 🙂
maniac
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaIgen.🙂 A történet lényege annyi, hogy egy csomó magazin úgy hozta le a bejelentést, hogy csak konzolokra jön a játék, erre a Codemasters kiadott egy nyilatkozatot, tulajdonképpen ez a hír alapja.🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaZsír game lesz!
dns
13 éve, 6 hónapja és 5 napjaLEGO F1 játék nem lesz?🙂