Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak komoly problémák akadhattak a közelmúltban a Beamdog háza táján, történt ugyanis, hogy valamiféle szerződési feltételekre hivatkozva a csapat eltüntette az App Store kínálatából a Baldur's Gate: Enhanced Edition-t, amit így mától már nem is tudnak megvásárolni a rajongók. Ennél sokkal rosszabb hír, hogy Trent Oster hivatalos közleménye szerint bizonytalan időre parkolópályára került az alkotás legfrissebb javítása, Androidos portja, valamint a Baldur's Gate 2: Enhanced Edition munkálata is.
A miértekről sajnos semmiféle információnk sincs, de Oster szerint remélhetőleg hamarosan rendeződnek a dolgok – valamiféle jogi problémák merülhettek fel a háttérben -, és megnyugtatta az eddigi vásárlókat, hogy akik már megvették a programot az App Store-on, azok természetesen a jövőben is elérhetik azt.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaHoppá!😮
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaRemélem tényleg csak jogi marhaság mert én nagyon várom droidra!
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaNemár, várom!!!!!
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaPffffff mindent tologatnak mostanában…😖
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaAz Androidos port nem érdekelne de az EE azért már kijöhetne!