Overlord II: Masszív júniusi megjelenés, Amerikában és Európában egyaránt

2009. május 01.
1.8281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hihetetlen júniust fogunk köszönteni az idei évben, hiszen számos játék ezt a hónapot választotta megjelenési időintervallumának, köztük az Overlord II is, amelyről az illetékesek a mai napon rántották le a leplet, így megtudtuk, hogy Amerikában június 23.-án, míg Európában három nappal később, azaz június 26.
 

napján kerülhet a boltok polcaira az alkotás. Az igazi neo-gonosz játékban az első epizódból megjelent főhős vér szerinti fiát irányíthatjuk, aki apjához képest ugyanazokkal a képességekkel fog rendelkezni, de természetesen az elmaradhatatlan és idétlen minionok sem fognak hiányozni a felhozatalból.

Mint megtudtuk, a minionok tekintetében nem lesz változás a második epizód esetében sem, azaz ugyanúgy négyféle kis dögöt irányíthatunk, akik előszeretettel szolgálnak minket, akár életük árán is, de természetesen az erődemonstrálás mellett, mint "minibohócok" szerepét is betöltik. Apró szolgáink új képességekkel fognak rendelkezni, így többek között álcázásra is képesek lesznek, de az első részhez hasonlóan most is minden szemetet amit megtalálnak, magukra fognak aggatni, így akár ismét találkozhatunk csapatunkban kibelezett tökkel a fején futkosó miniont.

Az ilyenkor szokásos grafikai ráncfelvarrás, és az első részből hiányolt apróságok úgyszintén mind-mind megtalálhatóak lesznek az Overlord II-ben, aki az első részt birtokolja, és szerette is, azt csalódás nem fogja érni, hiszen néhány óra erejéig újra a leggonoszabbak lehetünk a földön. Hogy pontosan mikor? Mint már említettük, június 26. napján, a szokásos platform-triumvirátusra (PC, Xbox 360, PlayStation 3).
Overlord II is, amelyről az illetékesek a mai napon rántották le a leplet, így megtudtuk, hogy Amerikában június 23.-án, míg Európában három nappal később, azaz június 26.'>
nincs még hozzászólás

Overlord II
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja