Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Overlord II még június végén megérkezik a boltok polcaira, hogy gyagyás minionjainkkal ismét ne állhassa utunkat senki és semmi, azonban a fanatikus rajongóknak nem kell olyan sokat várni, hiszen a Codemasters úgy gondolta, minden platformra megjelenteti a játék demóját. Az Xbox 360 konzollal rendelkező már sunyin mosolyoghatnak, hiszen ők már javában játszhatják a gonoszt, mivel Xbox Live-on elérhető a kipróbálható verzió, ám a mókából nem maradnak ki a másik két nagy platform tulajdonosai sem.
A jövő héten ugyanis PC-re és PlayStation 3-ra is megérkezik majd a kipróbálható verzió, ami értelemszerűen a játék kész állapotának egy kis szeletébe enged bepillantást, hogy június végén már biztos álláspontunk legyen afelől, kell-e vagy sem az Overlord II a polcunkra. Ha szeretnél értesülni a demó megérkezéséről, akkor javaslom látogass vissza hozzánk sokszor, hiszen ha tudomást szerzünk róla, arról ti is azonnal tudni fogtok. Addig pedig el lehet kezdeni újra átrágni az elsőt részt, hogy felfrissült élményekkel vágjunk neki az új kalandnak.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteaz amerikai ps netwörkön már fent van, le is töltöttem, szóval nem kell egy hetet várni rá
maniac
16 éve, 7 hónapja és 2 heteKöszi, akkor csak a PC-seknek kell.😉