Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az MCV legfrissebb beszámolójából kiderült, hogy a britek odáig vannak az Xbox One S-ért, az új konzol ugyanis heti szinten közel 1000 százalékkal (egészen pontosan 989-es átlaggal) növelte az Xbox One eladásait. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a múlt héten az Xbox One már a brit konzolpiac 71 százalékát bekebelezte, ami természetesen egy folyamatosan változó állapot, ezáltal a jövőben könnyedén megfordulhat majd az a bizonyos kocka, ha a Sony is előáll valamiféle újdonsággal vagy árcsökkentéssel.
A fordulatnak egyébiránt már éppen itt volt az ideje, hiszen az új konzolok megjelenése óta szinte folyamatosan a PlayStation 4 volt a nyeregben, de lesz itt még óriási harc a közeli jövőben, ha megjelenik a PS4 Pro.
rdave
9 éve, 3 hónapja és 3 heteNem véletlen mondják (főleg a brexit óta, habár a brit tudósok is segítik biztos 😄), hogy az angolok az új amcsik. :V
marco
9 éve, 3 hónapja és 3 heteVannak megtévelyedett emberek. Ezért nem szabad elítélni őket. 😄
tommy
9 éve, 3 hónapja és 3 heteHeti 5-ből lett 50? 😄
totyak
9 éve, 3 hónapja és 3 heteBritek mindent megvesznek, ami piacra kerül. Akármilyen játék jön, az a brit eladási listák élére kerül legalább egy rövid ideig. Ha kijön a Pro, akkor meg azt veszik majd.
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 2 heteHát jobban néz ki mint az alap és lehet inkább leváltják. Plusz jobb lett mint a PS4 Slim.