Most nem csak az informatikában kell gondolkodni, ez minden üzletágban megfigyelhető. Az Nvidia természetesen nem marad ki a szórásból, bár az árzuhanás elsősorban most nem biztos, hogy azért van, mert közelegnek az ünnepek. Az AMD, akihez az Nvidia már szorosan hozzákapcsolódott, anyagilag a helyzet magaslatán áll egyenlőre, viszont az ATI annyira bekeményített az utóbbi időben, hogy muszáj lépést tartaniuk, elkerülve az esetleges bukást.
A leárazás pedig egyértelműen az ATI Radeon 4000 HD sorozatának köszönhető, hiszen a cég kártyái ár és teljesítmény alapján sokkal jobbak, (eladásokban is) mint az Nvidia grafikus vezérlői. A tervek szerint négy Nvidia GeForce kártyát érint az árzuhanás, ezek pedig a 9800 GT, a 9600 GT, a GTX 280 és a GTX 260. Mindegyik nagyon jó teljesítményű, a kor követelményeinek eleget tevő grafikus kártya, tehát aki éppen most tervezte a váltást, az jól is járhat. Egyenlőre még nem tudjuk, hogy mennyivel fognak csökkenni az árak, de így előreláthatólag 10-20%-os minimumot könyvelhetünk el, egyenlőre. Reméljük a verseny továbbra is folytatódni fog, hiszen ezzel csak a vásárlók járnak jól...