Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony legfrissebb hírei szerint még idén Európában is megjelenhet majd a sokak által várt Gravity Rush 2, így már biztosnak tekinthető, hogy az őrült repkedős akció, amiben a gravitáció egy nem létező fogalom, november végén látogathat majd el az öreg kontinensre. A kizárólag PlayStation 4-re megjelenő alkotás napra pontosan november 30-án juthat majd el hozzánk, és a hírek szerint érdemes lesz a PlayStation Store-ról előrendelniük a rajongóknak, hiszen ezért cserébe nem csak a játék zenéinek egy jelentős részét kapják meg a rajongók, hanem egy fehér kosztümhöz is hozzáférhetnek Kat-hez.
Ha még mindig nem elég a jó hírekből, a Sony bejelentette, hogy Gravity Rush The Animation – Overture címmel egy anime is készül a sorozat alapján, amely az első és a második rész közötti eseményeket igyekszik majd feldolgozni számunkra.
warriorautobot
9 éve, 6 hónapja és 18 órájaSajna a videót már nem tudom megnézni…
totyak
9 éve, 6 hónapja és 15 órájaAz első részt sem volt még szerencsém kipróbálni, de Vita-n már a bemutató videók alapján is nagyon tetszett. Mivel gondolom itt is ugyanazok a megoldások vannak, szerintem ez is tetszene.
tommy
9 éve, 6 hónapja és 13 órájaVidi nem megy pedig az érdekelt volna a legjobban!