Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft által bekebelezett Nokia nem söpörte le az asztalról a folyamatban lévő munkáit, így hamarosan a közönség elé tárják legújabb fejlesztéseiket. Sokan szeptemberre várták a Nokia táblagépét és phablet készülékét, ám vélhetően a felvásárlásnak köszönhetően kicsit átszervezték a dolgokat.
Az eseményre október 22-én kerül sor, mégpedig nem Európában, hanem egy melegebb térségben. Egészen pontosan Abu Dhabi ad majd otthont a rendezvénynek. Ez már hivatalos információnak is tekinthető, hiszen a Nokia hivatalos Twitter-oldalán jelent meg egy erre utaló kép, melyen két úriember jól felöltözve, egy pár járóbot segítségével próbálja meg átverekedni magát a sivatagon. A kép mellett azt is megjegyezték a finnek, hogy a Nokia soha nem mond le az innovációról, ezt példázza majd a 22-én tartandó esemény is.
Becsülendő a finnek hozzáállása és a piac is izgatottan figyeli mivel tudnak előrukkolni úgy, hogy a Microsoft is rábólintson.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 heteA nokia Win Phone-jai voltak a legjobbak a piacon szerintem, így joggal remélhető, hogy a táblagép bizniszben is helytállnak.
ravor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteKíváncsi leszek, hogy milyenek lesznek, illetve milyen árkategóriában érhetjük el a készülékeket 😛
barna120
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEgy Nokia-tól elvárható a csúcsminőség még akkor is ha az már a Microsft-é, ezen kívül biztos hogy felsőkategóriás lesz a Sirius (az egyik 11 colos tablet)
italianman
12 éve, 3 hónapja és 3 heteMajd ezek is túlélnek egy atomrobbanást? XD
lolz
12 éve, 3 hónapja és 3 heteHát igen jól tették hogy a még folyamatban lévő munkákat nem dobták el.😄
barna120
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEgyébként lehet hogy nem is Sirius lesz a neve, hanem Lumia 2520. Szerintetek melyik a jobb név?
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteRég be kellett volna már zárnia szerintem. Nem kéne húzni a végét.
feti
12 éve, 3 hónapja és 3 heteSok szeretettel várom. A meglévő Lumia 800-as mellé elférne. 🙂
kpal
12 éve, 3 hónapja és 3 hetePhablet az jo ,csak modern aksi legyen benne ami birja a folyamatos netkapcsolatott es nyüstölest. Ez amit utalok sok mai kütyüben 🙁
kpal
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEn bizok benne ezek lenyomjak a L920 árat.Pár evre az lesz az n8 után 🙂
matteo_gs
12 éve, 3 hónapja és 3 heteMár most alacsony a 920 ára pl. a Media Marktban.
matteo_gs
12 éve, 3 hónapja és 3 hetewtf? 🙂
kpal
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNéztem ott is de picit varok meg 🙂 vagy használtat nezek ,meg nem tudom igazan . Méretbe 920 a max nagyobb telot nem igazan akarok .