Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony és a Hello Games csapata ma végre bejelentette, hogy a nyár egyik első nagy dobása részükről bizony a No Man's Sky lesz, amelynek megjelenése június végéhez közeledvén várható majd. Hogy egészen pontosak legyünk, a készítők elmondták, hogy június 22-én számíthatunk arra Európa földjén, hogy felkerülhessen a boltok polcaira végeredmény, ami a standard kiadások mellett egy látványos gyűjtői csomagban is elérhető lesz PC-re, míg a PS4-es tábor egy limitált kiadványnak örülhet majd.
A játék egyébiránt természetesen digitális formában is megvásárolható lesz, sőt mi több, a mai naptól fogva erre a változatra előrendelésben már le is csaphatunk, amit PC-n a hivatalos gépigény könnyíthet meg, amit szintén néhány perccel ezelőtt hoztak nyilvánosságra a készítők.
Operációs rendszer: Windows 7
Processzor: Intel Core i3
Memória: 8 GB RAM
Grafika: nVidia GTX 480
Tárhely: 10 GB szabad hely
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA minimumnak megfelelel a gépem, de csak a legolcsóbb kacatmentes edisön érdekel.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyon korrekt gépigény. Ilyet várnék minimumnak mostanában minden játékhoz 😄
zender
9 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyon baráti hogy i3 proci elég neki! 🙂
ryuthestar
9 éve, 10 hónapja és 2 heteRégóta várom már! *-* Remélem azért nem árazzák túl itthon a PS4-es kiadást…
ryuthestar
9 éve, 10 hónapja és 2 heteSzerk. sry.
mordorer
9 éve, 10 hónapja és 2 heteRommá fogom játszani PC-n. 🙂 Nagyon várós.
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 2 heteEz nagyon művészi lett, szép munka játékot nem ismerem, de kiváncsi lettem.
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA látványt meg kell fizetni. Fury effekt, Tress FX és sorolhatnám kb 30%nyi fpst megeszik. És mi lesz majd ha minden jó effekt egyszer bekerül egy játékba. 4 980 is kevés lenne. Ha azt mondanák, hogy oké optimalizálunk csak ilyen konfigra: i7 8gb ram és 980 azalatt semmi és afölött fölösleges, hány ember tudna venni? PC lényege a fejlődés, az igények is nőttek ahogy a gép igénye is. ez meg nem az a játék amita grafika ad el, ezért a kis gépigény.
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 2 heteVan á egy két érdekes dolog a gyűjtőibe főleg az az űrhajó.
A gépigény meg negyon könnyed lett ami szintén tős!
paint
9 éve, 10 hónapja és 2 heteJó rég nem hallottam már erről a játékról.. A gyűjtőit azért elfogadnám. 😉
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA mai gépigényekkel csak az a baj, hogy mesterségesek. Fele olyan erős hardver is meghajtaná a játékokat, csak akkor senki nem venne új alkatrészeket. Kimondatlanul, de szerintem a hardvergyártók és a játékfejlesztők között van egy egyezség, hogy időről-időre durvább gépigénnyel hozzák a játékokat. Csak pár sor a kódban és meg is van oldva.