Komoly premier is jutott erre a hétre, mégpedig a The Order: 1886 személyében egy PlayStation 4 exkluzív alkotás. A február 20-án debütáló alkotás megkapta a jól megérdemelt launch trailer, mely mellé felsorakoztak az első értékelések is. A PS4 tulajdonosok már nagyon várták az alkotást, a fejlesztők pedig nagy ígéreteket tettek. A számokból az látszik, hogy ezt nem mindig sikerült betartaniuk, az alkotás fogadtatása pedig igencsak vegyesre sikeredett. Látványos ígéretek akadnak a Project Cars kapcsán is, sok szép látnivalóba azonban a héten belerondított a Slightly Mad Studios csapata, hiszen bejelentették, hogy tovább csúszik a játék. Legutóbb még úgy álltunk, hogy márciusban már száguldozhatunk, de sajnos erre legalább áprilisig várni kell majd. A várakozás pedig nem éppen egy jó dolog, pláne nem akkor, amikor egy ilyen összetett karrier mód vár ránk.
Azokra pedig, akik részt vesznek az augusztusban megrendezésre kerülő ESL One-on, 250 ezer dollár vár, ami nem egy csekély összeg. A Counter Strike: Global Offensive folyamatosan növeli népszerűségét, ezzel párhuzamosan pedig az eSport pályája is felfelé ível, így egyre könnyen neves és pénzes támogatókat találni az ehhez hasonló rendezvényekhez. A Kölnben megrendezésre kerülő esemény összdíjazásánál kevesebb pénzt próbált összegyűjteni a Pixel Titans, hiszen nekik 200 ezer dollárra volt szükségük a Quake-utánérzést ígérő játékukra, a Strafe-re. Nemrég siekrült megugraniuk ezt a határt, így előbb vagy utóbb megkapjuk PC-re és Mac-re az alkotást, annak pedig nagyon örülnénk, ha az elindítása után valóban a Quake jutna eszünkbe. Az előző Tomb Raider alkotást szinte mindenhol dicsérték, így a Rise of the Tomb Raider kapcsán is viszonylag magasan vannak az elvárások, ítélkezni pedig egy jó ideig még nem tudunk. Mindenesetre örülünk, hogy elkezdtek érkezni a kedvcsináló anyagok, melyek első lépésben néhány kép formájában örvendeztetnek meg minket.
A Final Fantasy széria óriási népszerűségnek örvend, a Final Fantasy 15-öt pedig rendkívül sokan várják már. A PlayStation 4 és Xbox One konzolokra érkező újdonság kapcsán még néhány fontos dolgot homály fed, de a héten érkezett közel kétórás gameplay felvétel után még türelmetlenebb lehet a rajongótábor. Bizonyos körökben a Tony Hawk nevével fémjelzet alkotások igazi kultusztermékek lettek, Valentin nap alkalmából pedig lányok ezrei mellett gördeszkások ezrei is örülhettek. A gördeszkás zseni Twitter oldalán ugyanis újabb megerősítést nyert a már készülő új Tony Hawk Pro Skater játék, melyet Tony Hawk’s Pro Skater 2-nek hívott a legenda. Ez a név azonban már foglalt, így sajnos nagy az esély arra, hogy az újgenerációs konzolokat célozzák majd meg egy felújított változattal. Korábban említettük, hogy a néhány nap múlva kezdődő 2015-ös tavasz alkalmával is rengeteg új játék vár majd ránk, melyek között sokan örömmel fogadják majd a Dungeons 2-t, mely a konzolokat leszámítva igazi multiplatform cím lesz, hiszenáprilis 2-án PC-re, Linux-ra, Mac-re és Steam OS-re is megkapjuk majd.
Azért persze a konzolosoknak sem kell aggódniuk, hiszen a PlayStation 4 tulajdonosok olyan ígéretes alkotásokkal gazdagodhatnak majd, mint például a március végén érkező Bloodborne. A héten érkező friss mozgókép központjába a történet került, így akik tervezik a játék beszerzését, azok ne hagyják ki. A Mortal Kombat X szerencsére egy olyan tavaszi cím lesz, mely konzolokra és PC-re is megjelenik majd, az utóbbi hetekben pedig egyre több választható karakterről hullt le a lepel. A legfrissebb pletykák szerint a megjelenés után érkező kiegészítők egyikében helyet kap majd egy igazán érdekes karakter is, melyet már más játékokból és filmekből jól ismerhetünk. Ez a karakter nem lenne más, mint a Predator, melyet a visszajelzések alapján ti is szívesen fogadnátok. A Wargaming csapata pedig nagyon jól tudna, hogy mit fogadnának tőlük szívesen az Xbox One tulajdonosok, a kérésnek pedig eleget is tesznek, hiszen Xbox One-ra is jön a World of Tanks. Az külön dicsérendő, hogy a megjelenés után együtt játszhat majd az Xbox 360-as és Xbox One-os tábor, így az MMO világa még nagyobb lesz.
Ma a héten érkezett előzetesekből külön mozirovatot tényleg nem tartunk, de az már eddig is kiderült, hogy alapanyagból ezúttal sem volt hiány. A PC-re és PS4-re érkező kover élőszereplős kisfilmje 12 percen keresztül próbál minket ráhangolni az ígéretes alkotásra. Akik pedig 4K felbontású monitoron vagy esetleg televízión olvasnak minket, azok mindenképpen nézzék meg a Gearbox műhelyében készülő Homeworld Remastered legújabb trailerét, hiszen a felbontást ezúttal jóval Full HD fölé lőtték be a srácok. A Terraria fogadtatása pedig jóval az elvárt szint fölé emelkedett, így nem meglepő, hogy a fejlesztőcsapat Terraria: Otherworld néven már készíti a következő alkotást. Ha már játékfejlesztésről van szó, akkor összefoglalónk végéhez közeledve nem hagyhatjuk ki a The Outsiders névre keresztelt fiatal stúdió műhelyében készülő új alkotás sem. A dolog érdekessége mindenképpen abban rejlik, hogy a stúdióban olyan híres játékokon edződő fejlesztők kaptak helyet, mint például a Battlefield vagy a Payday 2. A játékról egyelőre nem lehet sokat tudni, de az biztos, hogy dinamikus történettel rendelkező szerepjátékról van szó.
Természetesen ti sem hagytatok minket érdekes tartalmak és témák nélkül, így egyik délutánunkat ismét azzal töltöttük, hogy végigolvastak az új blogokat. Sajátos témák és kreatív ötletek ezúttal is akadtak, néhány sor után pedig kiderül, hogy ki kapta meg a hét blogja díjat. Zolika1994 a mi Papercraft felelősünk, így nem túl meglepő, hogy ismét ebben a témában írt nekünk. Ezúttal azonban nem egy új remekművet mutatott be, hanem saját gyűjteményét osztotta meg veletek, így aki a korábbi bejegyzései alapján kedvet kapott a témához, annak ez a blog egy remek alap lehet. Imperator az Avatar – Aang legendája néven futó sorozatról írt egy igencsak tartalmas blogot, ahogy láttuk, sokan szeretitek a sorozatot, így örülünk, hogy ezt megtette. Jezzahun egy igen megosztó témát vetett fel a Hatred kapcsán, lehet vele egyetérteni vagy éppen ellenkezőleg gondolni, a játék valóban ilyen megosztó, de ez aligha zavarja majd azokat, akik megvásárolják.
Legvégül pedig nem maradhat el a hét blogja díj kiosztása sem. A rangos gálán ezúttal Sarakraelre esett a választásunk, méghozzá a Gaming egér helyett néven érkező bejegyzéséért. Akinek akad otthon a blogban szereplő különleges gamer perifériához hasonló eszköze, az mindenképpen próbálja ki!
totyak
10 éve, 10 hónapja és 4 heteGratula Sarakrael-nak a szép blogért.
wegh
10 éve, 10 hónapja és 4 heteGrat Sarakrael, tényleg megérdemled a hét blogját! (Ha végigviszed azzal a DS 2-őt 😛 😄 )
sarakrael
10 éve, 10 hónapja és 4 heteKöszönöm! Lehet ennek örömére nekiugrok egy Bossnak a táblával… aztán a 100. próbálkozás után beleállítom a tollat a monitorba 😄
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 4 heteGratulálok!
Jó blog lett és vicces videó. 😄