A hét középső részét a PC-s és Xbox One-os játékosok várhatták izgalommal, hiszen a Microsoft már előre beharangozta, hogy mindkét platform érdekelt lesz a bejelentésükben, ez pedig így is lett. Javarészt a PC-s tábor örülhetett, hiszen a Windows 10 szoros kapcsolatot ápol majd az Xbox One-nal. Ehhez hozzátartozik majd az is, hogy az exkluzívok PC-n is játszhatóak lesznek, néhány nagy cím, mint például a Fable Legends pedig meg is jelenhet PC-re. A League of Legends fanatikusok szintén pozitív híreket kaptak a héten, hiszen idén Európában kerül majd megrendezésre a 2015-ös világbajnokság. Azt még nem tudni, hogy pontosan mely városokban, de reményeink szerint nálunk, vagy legalábbis hozzánk közel is játszanak majd a profik. Azt viszont már tudni, hogy a héten újabb Star Wars játékokkal bővült a GOG kínálata, ennél pedig már csak az a jobb hír az SW rajongók számára, hogy néhány nap múlva tovább bővül a kollekció.
Az MMO műfaj kedvelői is egy jó hírrel gazdagodhattak a héten, hiszen ismét felbukkant az ArtCraft Entertainment debütáló játéka, mely a Crowfall nevet viseli. A fejlesztők igyekeztek eltérni a már megszokott, olykor unalmas MMO koncepciótól, így könnyen előfordulhat, hogy minden indításnak új kaland kezdődik majd. A megjelenés már nincs is olyan messze, hiszen pontosan egy hónap múlva, azaz február 25-én debütál a játék. Az Evolve-ra még ennyit sem kell várni, hiszen bő két hét múlva, azaz február 10-én már játszhatunk majd vele. A megjelenéshez közeledve pedig természetes dolog, hogy sorra kapjuk az olyan információkat, mint például a héten érkező túlélési tanácsadó. Ilyesmi tanácsokkal bizonyára boldogok lennének a DayZ játékosai is, hiszen a 2013 végén induló és mindmáig Early Access stádiumban lévő játékban nem könnyű életben maradni. Ezt mostanság akár 3 millió játékos is megtapasztalhatja, hiszen a játékból már ennél is több példány kelt el Steamen keresztül.
A Bethesda egy játékának, név szerint a The Elder Scrolls Online-nak a túléléséért harcolt, hiszen az előfizetéssel működő játék nem aratott olyan nagy sikert, mint ahogy várták volna. Ezért a játékosok számára nagyon kedvező lépést léptek, hiszen a The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited címre hallgató új változat nem csak konzolokra, hanem PC-re is megjelenik március 17-én, a legjobb az egészben pedig az, hogy a megjelenés után ingyenesen játszhatunk majd vele, így fizetni már csak az extra játéktartalmakért kell. Említettük már, hogy az Xbox One és PC platformok kedvelői örülhettek a héten, de ugyan ez igaz a PlayStation 4 fanokra is, hiszen két ígéretes exkluzív is hallatott magáról. A nagyon ígéretes The Order: 1886 új videójában ezúttal az irányítás kapta a főszerepet, de néhány képességet is megismerhettünk. A From Software műhelyében készülő Bloodborne márciusban érkezik meg PlayStation 4-re, kedvcsinálóként pedig egy újabb gameplay trailer érkezett.
A WRC (World Rally Championship) világába még idén ősszel bejátszhatjuk magunkat, hiszen a Bigben Interactive és a Kylotton Games kettőse elkészíti a WRC 5-öt, melyet PC-re PS4-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra és PS Vitára is kiadnak majd. A Battlefield Hardline is igen sok platformon lesz majd játszható, méghozzá remélhetőleg nem is olyan sokára, hiszen a korábbi csúszás után márciusban kell megérkeznie a játéknak, méghozzá PC-re PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra, így bizonyára sokan ki tudjátok majd próbálni a nemrég bemuatott Crosshair módot, mely tulajdonképpen egy VIP-ra épített 5 az 5 ellen meccs. Ilyesmit már más játékokban is láthattunk, sokan például a Counter-Strike világából eleveníthetnek fel régi emlékeket. A Battlefield széria nagy riválisaként emlegetett a Call of Duty család is hallatott magáról a héten, méghozzá az új üdvöskéjükhöz hamarosan érkező, mostanság egyre felkapottabb zombis téma okán.
A Havoc DLC ugyanis hamarosan mindenki számára elérhető lesz, benne pedig megtaláljuk majd az Exo Zombies lehetőség, mely sokban nem tér el az eddig tapasztalt zombis mókáktól, de mindenképpen feloldhatja a komoly meccsek után keletkező stresszt. Elég régóta létezik már a Call of Duty név, ez pedig igaz a Resident Evil-re is, mely nemrég ismét felbukkant a kínálatban, hiszen megjelent a Resident Evil HD Remaster. A pontszámok alapán elég jóra sikeredett az alkotás, így akik eddig csak gondolkodtak a beszerzésén, azok lehet, hogy a számok után már cselekedni is fognak.
A Saints Row: Gat Out of Helll szintén megkapta az első pontszámait, melyek alapján egy közepesen jó alkotásról lehet szó. Akit a pontok nem győztek meg, azok tekintség meg az alkotás első 35 percét, hátha több motivációt kapnak a megvásárlásra. Akik mondjuk egy The Order: 1886 végigjátszás megtekintésére szánják el magukat, azoknak előreláthatólag 10-12 órát kell majd szabaddá tenniük, hiszen nagyjából ennyi idő kell ahhoz, hogy végigvigyük az ígéretes PS4-exkluzív címet. Hogy mi vár ránk ezen idő alatt, abból a nemrég megjelenő sztori trailer ad egy kis előzeteset. Március második felében a Slightly Mad Studios jóvoltából egy ennél is hosszabb kalandra indulhatunk, hiszen március 20-án érkezik a Project Cars, mely egy újabb lenyűgöző előzetessel gazdagodott.
A blogok kapcsán elmondhatjuk, hogy jó néhányan tesztelték az új felülelet, így számos jó kis írás született a héten. Zolika1994 például beavatott minket az idei terveibe, melyek között jó néhány ígéretes alkotás található, így nagyon várjuk a kész műveket. Yanez egy különleges napot írt le nekünk, reméljük sokan nem éltetek át hasonlókat.
A hét blogja díj is kiosztásra került, a győztes pedig jezzahun lett, mégpedig a remek Team Fortress 2 bemutatójával. Aki már játszott vele az csak helyeselhet, aki pedig még nem próbálta, az a blog olvasása után biztosan belevág.
yanez
10 éve, 11 hónapja és 3 heteNa grat, Jezza! Mondtam, hogy viheted. 😄
rdave
10 éve, 11 hónapja és 3 heteNem marco nyert?! 😮 Bunda! 😄 Viccet félretéve… Grat Jezza, ügyes voltál! 🙂
c64fun
10 éve, 11 hónapja és 3 heteGratulálok a hét blogja címhez!🙂
Ez meg: „a Game Channel 8.0 útnak indulása, melyre világszerte játékosok milliói vártak” HATALMAS!😄😄😄
Amúgy nekem tényleg ez volt a hét híre. Imádom az új oldalt!
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteDrakula jezza, már sokadjára 😄
jezzahun
10 éve, 11 hónapja és 3 hetenagyon köszönöm nektek,a blogolvasóknak hogy bejön nektek!
kpal
10 éve, 11 hónapja és 3 heteGrat Jezz 🙂
A hét szenzációja GC 8 🙂