Általában a nagy nevekkel kezdünk, hiszen egy nagy volumenű alkotás igen sok témát képes a megjelenés előtt szolgáltatni, ráadásul sok esetben a megjelenés után sem panaszkodhatunk a velük kapcsolatban érkező hírek mennyiségére. Kétség kívül az elmúlt néhány nap legjobban felkapott témája a Titanfall, mely megjelenésével új színt vitt a multiplayer játékok világába. Rögtön kezdjük is azzal vele kapcsolatban, hogy megérkeztek az első értékelések, melyek alapján egyértelműen pozitív elbírálásban részesült a Respawn Entertainment alkotása. Az alkotás jó néhány újdonságot hozott, a közösség pedig már azon töri a fejét, hogy mivel lehetne még bővíteni az élményeket. Ilyen célokra szokás DLC-ket kiadni, melyek az említett alkotást sem fogják elkerülni. Ezzel kapcsolatban már az első pletykák is felmerültek, amik szerint hamarosan szörnyek ellen is csatába vonulhatunk. Több ilyen játék van már a piacon, azonban a titános világ keveredése a szörnyekével talán eddig nem látott izgalmakban vezetheti be a játékosokat.

A Battlefield 4 igen megosztó alkotássá sikerült, hiszen a Battlefield 3 után talán kissé kevésbé tették oda magukat a fejlesztők. Többen panaszkodtak az érdemi változások elmaradására és a konzolos vonal erősítésére. Az tény azonban, hogy a hosszabb csatákat és nagyobb tereket kedvelők szép számmal játszanak a legújabb Battlefield címmel, nekik pedig egy igazán jó hír érkezett a héten. Az új Platoons funkció, mely a saját szakasz alapításának lehetőségét hozta el a felhasználóknak, egy ideig csak a prémium felhasználóknak volt elérhető, ám a fejlesztők úgy gondolták, hogy ingyenessé teszik az összes játékos számára, így egy ideje már bárki megalapíthatja saját szakaszát, aminek feltételeiről mi is beszámoltunk.
A 4-es szám említése után vonjunk le belőle egyet és a játék nevét is írjuk át Mafia-ra, így pedig megkapjuk a következő néhány sor témáját, mely a Mafia 3 lesz. Az első két rész sokakat varázsolt el, hiszen játékmenetükkel és világukkal igazi gengszterhangulatot tudtak átadni az alkotások. A harmadik részről már egy ideje keringenek különféle pletykák, egyelőre csak annyi biztos, hogy sokan már nagyon várják a folytatást. A héten a játék világát érintő hírek röppentek fel, melyek szerint Lousiana állama ad majd otthont következő kalandjainknak. A MotoGP alkotások jóval nagyobb számozással büszkélkedhetnek, hiszen általában az aktuális évadok kapcsán nevezik el őket. Sokan szeretik a száguldást és a motorokat, így a fejlesztők továbbra is úgy gondolják, hogy van létjogosultsága a MotoGP következő részének, mely találóan MotoGP 14 néven készül a Milestone stúdiójában. A megjelenés hónapjára is fény derült, hiszen idén júniusban kezdhetjük meg a next-gen grafikával beharangozott száguldozást.
Az Angry Birds világát érintő új alkotás, az Angry Birds Epic a bővebb információk kiszivárgása előtt sokak fejében kapcsolódott össze a száguldással, már ami a levegőben vagy járművekben történő mozgást jelenti. Arra azonban senki nem számított, hogy a legnépszerűbb mobilos platformokra megjelenő új Mérges Madárkák alkotás egy igazán különleges műfajban próbál szerencsét. Kiderült ugyanis, hogy a Rovio legújabb alkotásában a körökre osztott harcok és a craftolás kapja majd a főszerepet. Az említett alkotással aligha fordulhat már elő az, amit a Sony elhatározott a DriveClub kapcsán. A hírek szerint ugyanis egészen a tervezőasztalig küldték vissza az eredetileg PlayStation 4 kezdőcímnek várt alkotást. Ez pedig azt is jelenti, hogy a Sony legújabb konzolját birtoklók tovább kell hogy várjanak a felhőtlen száguldozásra.

A Playstation témájánál maradva a rossz hír után következzék valami jó. A pletykák szerint még idén előfordulhat az, hogy egy-egy klasszikus, a PS3-ra vagy Vita-ra megjelenő alkotást a gyártó legújabb konzolján is kipróbálhatunk. Ezt egy PS Now-ba épített kölcsönzési funkció teheti lehetővé, mely viszonylag jó áron kínálna hangulatos alkotásokat. Ennél is jobb ajánlat lehet a robotos világot kedvelők számára az Adhesive Games legfrissebb bejelentése, melyben mindenki örömére ingyenessé tették a Hawken néven ismert alkotásukat. Ez nagyon dicsérendő döntés, vélhetően mindenki örül annak, hogy egyre több valóban játszható ingyenes alkotás kerül elő. Sokan a böngészőkből futtatható ingyenes alkotásokat is szeretik néha unaloműzőként játszani, bár ezen alkotások legtöbbször nem grafikájukkal és fizikájukkal fogják meg a játékosokat. Az Epic Games rendkívül örvendetes bejelentést eszközölt ebben a témában, hiszen híres Unreal Engine 4 megoldások hamarosan a böngészőkbe is beköltözhet, így még jobb játékélménnyel találkozhatunk majd ebben a kategóriában is.

Kicsit ugorva a hardveres témára, az Amazon környékéről igen érdekes képek érkeztek, melyeken állítólag az egyre több mindenbe belevágó vállalat saját fejlesztésű, set top box alapú megoldását tekinthetjük meg. A képek alapján nem kívánnak a dizájn terén tarolni, de a vállalatra eddig is inkább a tartalmi elemekre való rágyúrás volt a jellemző. A Valve azért nem bízta a sarki tanoncokra a Steam kontroller megtervezését, ugyanis a jelenlegi állapot alapján igencsak modern formát álmodtak meg neki. A gombok, valamint a képernyő elhelyezése még látszik, hogy gondot okoz, hiszen a végleges változatig viszonylag sokat módosítottak ezen a téren.
A hardveres témát tovább erősítették hivatalos blogjaink, melyeket ezúttal a Cooler Master és az MSI fiai komponáltak nektek. Az utóbbi időkben újdonságait bemutatott Cooler Master tovább folytatta a számítógép hűtésével kapcsolatos sorozatát. Az MSI pedig egy igazi különlegességet mutatott be nektek, hiszen legfrissebb írásukból rendkívül részletes információval gazdagodhattok az MSI Nightblade kapcsán.
Végezetül, de nem utolsó sorban pedig ti következtek, hiszen a héten is több különleges téma került megemlítésre az általatok írt blogokban. 5t3v3nk3 egy meghökkentő állításokkal is ellátott „élménybeszámolót” hozott el nektek, miközben Benny Ray jó szokásához híven egy remek játékbemutatóval kedveskedett nektek a mai napon. A hét blogja díj azonban ezúttal Azer11 vitrinjébe került, melyet a Hegedűs néven olvasható irományával érdemelt ki.