News.zip - a 2013. 49. hét legfontosabb hírei

2013. december 08.
2.2211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Hóesésben gazdag vasárnapot kívánunk minden kedves olvasónknak, hogy az otthon melegében teljes nyugalomban olvashassátok legújabb összefoglalónk, mely a 2013 végi PlayIT és a 2013-as Mikulás utáni első ilyen irományunk.

A héten ismét változatos hírek érkeztek, voltak olyanok melyek nagy csalódásról számoltak be, ám számos olyan hír is érkezett, melyből csupa pozitív energia áradt.

Kezdjük is az egyik legszomorúbb hírrel, hiszen így nagyobb az esély arra, hogy összefoglalónk elolvasása után mégiscsak mosollyal a szátok szélén kattintotok tovább az aktuális híreinkhez. Heti negatív főszereplőnk tehát a Fallout 4, amiben van némi irónia, ugyanis nincs semmiféle Fallout 4, pedig egy osztrák bolt már listázta is a héten. Akik nem bírtak várni és esetleg a kelleténél jobban beleélték magukat, azoknak sajnos csalódniuk kellett. Pár nappal a listázás után viszonylag hivatalos (már amennyire a Twitter manapság annak számít) úton a Bethesda is megszólalt az ügyben. Egészen pontosan Pete Hines, avagy a Bethesda vezérének twitteres bejegyzéséből lehetett levonni a szomorú hírt, hiszen elmondta, hogy a Bethesda ott sem lesz a VGX-en, így pedig nehéz is lenne előállni a Fallout sorozat legújabb tagjával. A TheSurvivor2299.com néven felkerült weboldal már november közepe óta tartotta a lelket a rajongókban, ám mint kiderült, egy valódi teaser-oldalnak álcázott személyes akcióról volt szó, melyet egyszerűen átverésnek is nevezhetünk. Összefoglalva a Fallout 4-el kapcsolatos eseményeket, csak annyit mondhatunk el, hogy tovább kell az új részre várnunk és remélhetjük, hogy a nagy érdeklődésre a Bethesda is felfigyelt, így még több energiát fektetnek majd az új rész elkészítésébe.

Ha már szóba került a teaser oldalak érdekes világa, egy játék biztosan megkapta a saját, hivatalos ilyen oldalát, ami pedig nem lenne más, mint a Ubisoft háza tájáról érkező, Tom Clancy nevével fémjelzett The Division. Egy rövid mozgókép, pedig további információkat ígér, melyeket a holnapi nap folyamán zúdítanak majd ránk, a középpontban pedig vélhetően a játék grafikus motorja, a Snowdrop Engine áll majd. Az alkotás nagyon ígéretesnek tűnik, így érdemes a hétfői nap során is követni oldalunkat, hiszen biztosan találkozhattok majd az alkotással.

Egy másik motorról is érkeztek információk, méghozzá egy jóval ismertebb család legújabb tagjáról, az Unreal Engine 4-től. Az Epic Games következő generációs játékmotorjáról egy ideje nem hallhattunk, most viszont egy hét és fél perces videóban ismerkedhetünk meg a vizuális effektekkel. A mozgókép során három fő csoporttal ismerkedhetünk meg, melyek a por, a víz és a részecskék mozgása.

News.zip - a 2013. 49. hét legfontosabb hírei - 2. kép

A motorok és a teaser oldalak világa után egy újabb, ismert kifejezést szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, mely a Launch trailer nevet viseli. A Steames premier örömére ugyanis megkapta hivatalos launch trailerét a Speedball 2 HD, amivel a The Bitmap Brothers csapata teljes mértékben lezárta a játék fejlesztési munkálatait. Szerencsére a klasszikus játékra építkező alkotás legfőképpen a grafikában mutat újdonságot, így a hangulatos játékmenetet az eredeti alkotás megjelenése után több évvel is élvezhetjük majd.

A Yakuzák titokzatos világa bizonyára sokakat kíváncsivá tesz és egészen biztosan sokan belebújnátok egy napra a bőrükbe. A Yakuza Restoration nem a legmodernebb kori Yakuzák világába vezet be minket, ám a nemrég megjelent gameplay videó alapján mindenképpen érdekesnek tűnik. A Yakuza Restoration játékkal ellentétben, az Amazon a legmodernebb technológiák felé kacsingat, hiszen a Drone robotok előnyeit használná fel legújabb szállítási koncepciója alapján. A környezetkímélő, hely és pénztakarékos megoldás bevezetése nincs is olyan messze, mint elsőre gondolnánk. Csupán a szükséges engedélyeztetési folyamatokat kell lezárni, valamint kiépíteni a rendszert, mely 1-2 éven belül meg is történhet.

News.zip - a 2013. 49. hét legfontosabb hírei - 3. kép

Az amazon is bőszen értékesíti a Sony és a Microsoft legújabb konzoljait, ám az Ebay oldalt sem kell elfeledni, hiszen ők is szép számmal juttatnak el ilyen gépeket a megrendelőkhöz. A Terapeak néven ténykedő piackutató cég szerint az első héten lezajlott villámháborút a Sony üdvöskéje nyerte, ráadásul, ha megvizsgáljuk az értékesítési régiókat, akkor még nagyobb értéket képvisel a PlayStation 4 győzelme. A vállalat által közölt pontosított számokról mi is beszámoltunk, így aki szeret a sorok mögött is olvasni, az mindenképpen fussa végig őket.

Az online vásárlások és a játékok világa között a Steam jelenti az egyik legnagyobb kapcsolatot, hiszen a rendszeren keresztül rendkívül sok játékot lehet megvásárolni, ráadásul a karácsonyi időszakhoz közelítve egyre több akcióra lehetünk figyelmesek. Az elmúlt napokban egy új rekordot is felállított a rendszer, hiszen több mint 7 millió felhasználó volt egyszerre bejelentkezve, ami bő egymillióval több, mint az egy évvel ezelőtt mért 6 milliós rekord. Ez a növekedési folyamat rendesen rácáfol azokra, akik a PC-s játékosvilág haldoklásáról prédikálnak.

A Microsoft több fronton is harcban áll, a konzolok mellett a mobiltelefonok piacán is egyre erősebb pozícióval szeretnének jelen lenni. A Nokia mobilos részlegének bekebelezése nagyban segítheti ezeket a célokat, a Forbes szerint ráadásul jó úton haladnak a jobb pozíció felé, sőt akár az Apple rendszerét is megelőzhetik néhány éven belül.

Az Apple szimpatizánsai erre reagálva bizonyára tudnának olyan szavakat mondani, amiket az NBA 2K14-be épített káromkodásszűrő komoly büntetésekkel jutalmazna. Erről szóló hírünkben egy videót is megtekinthettek a különleges rendszerről, mely végre egy igazi innovatív fejlesztésnek mondható. Szerencsére kikapcsolható a funkció, így a káromkodásra hajlamos játékosoknak nem kell sokáig bosszankodniuk, valamint az is örvendetes, hogy a PlayStation 4-en játszó kosarasok számára is elérhető ez a beállítás.

Utolsó ajánlatunk a Warcraft széria rajongói számára bírhat a legtöbb értékkel, hiszen lehullt a lepel a Warcraft mozifilm szereplőgárdájáról. A filmben olyan nagy nevek kapnak majd szerepet, mint Ben Foster, Travis Fimmel vagy Paula Patton. A film bemutatása még odébb van, ám a rajongók biztosan pozitív gondolatokkal gazdagodtak a stáblista ezen részletének megtekintése után.

News.zip - a 2013. 49. hét legfontosabb hírei - 4. kép

Összefoglalónk végéhez közeledve a Kingston legújabb blogját szeretnénk figyelmetekbe ajánlani, melyben az SSD meghajtók világába kalauzolnak el titeket. Szerintünk nagyon hasznos téma, hiszen tényleg szemmel látható a különbség, ami a mai ráncfelvarrásokról híres korszakban örvendetes.

Legvégül, de nem utolsó sorban pedig ti következtek, hiszen kiderül, ki írta a hét blogját. Előtte azonban néhány PlayIt beszámolót ajánlanánk figyelmetekbe, hátha kedvet kaptok a következő esemény meglátogatására. A múlt vasárnap megrendezett show után Levente1987, kecso2009 és 5t3v3nk3 is írt egy személyes beszámolót, mindegyik hangulatosra sikerült, így ajánlott az elolvasásuk. Érkezett még néhány érdekes történet is, egyik szerzője Azer11, aki a Lux Bellum- Fényháború: Átvitel néven érkező írását mutatta be a héten. 5t3v3nk3 pedig a A Purgálás felé.. nevet adta érdekes történetének.

News.zip - a 2013. 49. hét legfontosabb hírei - 5. kép

A hét blogja címet ezúttal 5t3v3nk3 futurisztikus története nyerte el, mely már névválasztásával is nagyon csalogató iromány lett.
11 hozzászólás

fantis6

12 éve, 1 hónapja és 1 napja

gart mosolygó smiley 5t3v3nk3

válasz erre

kpal

12 éve, 4 hónapja és 9 napja

grat a blognak mosolygó smiley

Fallout csalodas szomorú smiley

Kingston SSD blog szuper kacsintó smiley

válasz erre

kpal

12 éve, 4 hónapja és 9 napja

grat a blognak mosolygó smiley

Fallout csalodas szomorú smiley

Kingston SSD blog szuper kacsintó smiley

válasz erre

italianman

12 éve, 4 hónapja és 9 napja

grat 5t3v3nk3

válasz erre

BGYI

12 éve, 4 hónapja és 10 napja

Szép volt mosolygó smiley

válasz erre

1000feri

12 éve, 4 hónapja és 10 napja

jól összeraktad! Grat!kacsintó smiley

válasz erre

DaNyEE

12 éve, 4 hónapja és 10 napja

Gratulálok 5t3v3nk3 röhögő smiley

válasz erre

LolZ

12 éve, 4 hónapja és 10 napja

Grat. a hét blogjáért! mosolygó smiley

válasz erre

totyak

12 éve, 4 hónapja és 10 napja

Gratula 5t3v3nk3-nek a hét blogjáért.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 10 napja

Érdekes hét volt, teli mindenféle jósággal! Én már a jövő hetet várom, jön a PS4-em!!!mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 4 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások