Történésekből nem szenvedtünk hiányt, így írásunkban biztosan mindenki megtalálja majd az őt legjobban érintő témát, melyre természetesen komment formájában várjuk a reagálásokat.
Összefoglalónk első játéka az Assassin's Creed sorozat legújabb tagja, mely a Black Flag nevet kapta. A héten nagyon sok információ látott napvilágot az alkotással kapcsolatban, így a rajongók teljes elégedettséggel dőlhetnek hátra, akik pedig még nem ismerik a sorozatot, a sok információ alapján eldönthetik, tesznek e majd egy próbát. A sorozat korábbi tagjait is érdemes kipróbálni, a közel 7 millió Egyesült Királyságban élő játékos nem tévedhet, hiszen kiderült, hogy ennyi példányban keltek el eddig a sorozat korábbi tagjai. A kedvcsináláshoz nagyon értenek a játék illetékesei, hiszen csak ezen a héten több videó látott napvilágot, melyek között helyet kapott egy interaktív trailer, egy fegyvereket a központba helyező mozgókép és egy megjelenés előtti videó is. A több mint 900 ember munkássága során elkészülő alkotásra már nem kell sokat várni. Hozzánk egészen pontosan november 22-én érkezik majd meg, a PC-s játékosoknak pedig kifejezetten ajánljuk a friss videót. A legjobbat pedig a végére hagytuk, ha kedvet kaptatok a játékhoz, akkor sok szeretettel várunk az Assassin's Creed IV Black Flag Launch party-ra, melyen értékes nyereményekkel és maradandó élményekkel gazdagodhattok.
A Warface nevet viselő játékra már semennyit sem kell várni, hiszen a héten megjelent az alkotás és mindenki néhány rövid lépés után ki is próbálhatja a Crytek akciójátékát.
Minden komolyabb játék alapját valamilyen motor adja. Az Unreal Engine nagyon sok játékfejlesztő kedvence, most pedig a 4-es sorszámmal rendelkező motorról kaptunk egy demót, mely alapján minden, ezt a motort használó játékot érdemes lesz kipróbálni.
A másik híres grafikus motor a CryEngine, mely szintén hallatott magáról a héten, ám kivételesen nem egy játék kapcsán. Ha érdekel a 17. századi London és a CryEngine találkozása, akkor mindenképpen tekintsétek meg a hangulatos videót.
A Kickstarter számos remek kezdeményezés megmentője, így nem véletlen, hogy a Raindrop alkotói is a közösség segítségében bíznak. A STALKER és a Half-Life 2 által inspirált játékhoz 144 ezer dollárra van szüksége a fejlesztőknek, cserébe az ígéretek szerint egy nagyon hangulatos játékkal találkozhatunk majd Windows és OS X platformokon.
A GTA Online körüli problémák is megoldódni látszanak, a fránya konzolosok már-már unják a játékot, míg szegény PC-sek még egy lépést sem tehettek benne. Újabb jó hír érkezett a játékot birtokló és online játszani kívánó játékosok számára, ugyanis novemberben jön az első GTA Online DLC, mely a Beach Bum Pack nevet kapta. A csomag neve részben tükrözi a tartalmát is, hiszen számos tengerparti témájú jármű és fegyver érkezik majd vele, valamint új, a karakterünk egyéniségének kifejtéséhez szükséges eszközök is érkeznek majd.
A játékfejlesztők kemény munkájának gyümölcsét az eladott példányszámok és a pozitív visszajelzések példázzák, ám akár csak a zenei és filmes világban, a játékoknál is osztanak ki díjakat. A héten kiderültek a Golden Joystick 2013 győztesei. A kategóriákra osztott verseny győzteseinek listáját megtaláljátok nálunk, kíváncsian várjuk, hogy egyetértetek e az eredménnyel.
Félidőben tartsunk egy kis ebédszünetet, melyhez szeretnénk meghozni a kedvetek. Régen, amikor az esport-ról volt szó az első játék, ami eszünkbe jutott egyértelműen a Counter-Strike volt. Manapság már más a helyzet, ám ettől függetlenül az online játékosok körében még mindig töretlen népszerűségnek örvend több Counter-Strike epizód is. Svédországban találkozott a Counter-Strike és a McDonalds. Ez elsőre kicsit furán hangzik, ám a hazánkban is népszerű "készítsd el saját hamburgered" kampány kinti győztese nem így gondolta. A népszerű csapatról és a hamburger összeállításáról mi is beszámoltunk.
A Microsoft legújabb konzolja is hallatott magáról a héten. Az egyik legjobban várt exkluzív kezdőcím, a Forza 5 egy különleges kiadásáról érkeztek információk, mely a Paddock Edition névre hallgat és mindössze 3000 példányban érkezik majd. A csomag tartalmáról és áráról minden információt megtaláltok az erről szóló bejegyzésünkben. Az új konzol sikeréhez nem elegendőek a komoly kezdőcímek, hanem a marketing furfangos eszközeivel is támogatni kell a premiert. Érkezett is egy érdekes videó, melyet az állítólagos 100 millió dolláros marketingre szánt keretből finanszíroztak.
A táblagépek piacán is sikeresen akar szerepelni a Microsoft, így a Surface új szériájának reklámozására is bőszen költenek. A marketinggépezet legfrissebb termése egy óriási Surface táblagép. A pontos helyszínről és a működéséről is írtunk néhány sort.
A mobiltelefonok piacán igen jól szereplő Samsung is közölt érdekes adatokat a héten, melyből kiderült, hogy eddig több mint 40 millió példányban kelt el a jelenlegi csúcsmodelljük.
Végezetül egy érdekes hírt ajánlanák figyelmetekbe, mely egyelőre nem a mi környezetünkre vonatkozik, ám érdekes elképzelés. A Wikipedia internet nélküli megoldást tesztel, mely érdekes törekvés, hiszen világunk egyre inkább az internet terjedése felé halad.
A ti írásaitok is nagyon fontosak számunkra, ezért is vezettük be a hét blogja címet. Előtte ajánlanánk néhány irományt, ahogy azt már megszokhattátok. A gép előtt ülés nem igazán tartozik az egészséges életmód fogalmába, ezért is üdítő olvasmány fantis6 írása, melyben otthon is elkészíthető egészséges italokat mutat be nekünk. Bizonyára sokan birtokoltok és ugyancsak sokan szeretnétek saját weboldalt, melyhez fontos a megfelelő tárhely kiválasztása is. Androgeek ebben segít nektek hasznos tanácsokkal. Mrxten ismét érdekes témát szállított, amikor a borítókról írt nekünk.