Általában egy nagy névvel szoktunk kezdeni, ez most sincs másként, hiszen a Ubisoft által dédelgetett Watch Dogs érdemelte ki ezt a pozíciót. Sajnos az alkotással kapcsolatos jó hírek elkerültek minket a héten, de azért érdemes elolvasni a játékról szóló csokrunkat. Rögtön kezdjük is a legszomorúbb hírrel, mely szerint csak tavasszal fog megjelenni a Watch Dogs, így a novemberi megjelenés néhány hónapot csúszik. A kiadott nyilatkozat szerint a tökéletességre való törekvésük okán késik az alkotás, hiszen a fejlesztők egy rendkívül impozáns játékot szeretnének kiadni a kezükből. A játékosok kegyeiért jelenleg is harcoló játékaik sem teljesítenek valami jól, így megegyezhetünk abban, hogy a vállalatnak nem sok érdeke volt abban, hogy elcsúsztassa a Watch Dogs projektet. A játék körül megjelent további hírekből kiderült, hogy a következő generáció megnyerése is fő szempont a Ubisoft számára, valamint megtudhattuk, hogy több mint 6 millió példányt kívánnak értékesíteni a megjelenést követően. A következő generációs konzoloknak nagyon jól jött volna egy ilyen cím a rajt után, ám az elemzők szerint sokan megvárhatják a játékot a konzolok beszerzésével is.
Kétségtelen, hogy nagy port kavar már a megjelenés előtt az alkotás, ám nem szabad megfeledkezni a többi játékról sem, melyek ugyan úgy azért születnek meg, hogy minket szórakoztassanak. Egy megjelenéssel kapcsolatos szomorú hír után jöjjön egy üdvözölendő dolog, ami nem mást, mint a Warface megjelenési dátuma. A Crytek Frankfurt a héten bejelentette, hogy október 21-én kilép a béta fázisból a projekt és mindenki számára elérhetővé válik. A játékhoz szükséges feltételeket elolvashatjátok bejegyzésünkben.
Egy látványos videóval prezentálták a repülőgépes játékok szerelmeseinek, hogy milyen is lesz az Ace Combat Infinity kooperatív módja. Sajnos csak Playstation 3-ra lesz elérhető az alkotás, pedig a videó alapján szerintünk sokan kipróbálnák számítógépes környezetben is.
Ha már a beérkezett videóknál tartunk meg kell, hogy említsük a az első videót a next-gen NBA 2K14-ről. A látványvilág természetesen csak a következő generáción mutat majd hasonlóan jól, de valószínűleg a PC vagy kurrens konzoltulajdonosok sem panaszkodhatnak majd.
A Rockstar kicsit megnyugodhat, hiszen már bőven túl vannak a GTA V rajtján és az Online mód is lassan összeáll, így több energiát és pénzt tudnak fordítani további alkotásokra. Valamiben mesterkednek is, hiszen A Rockstar New England vezető grafikus programozója egy érdekes bejegyzést tüntetett fel önéletrajzi adatai között, mégpedig azt, hogy egy híres cím folytatásán dolgozik a cég berkein belül. Azt, hogy melyek lehetnek ezek a nevek, a rajongók már is el kezdték találgatni.
A Lego játékok nagyon érdekes világot hoztak be a PC-s és konzolos játékok világába, és remek szórakoztatást tudtak nyújtani. Erre törekszik majd a következő Lego játék, mely a Lego Marvel Super Heroes nevet viseli. A PC-s felhasználók már ki is próbálhatják a játékot, mely szinte minden népszerű játékgépre meg fog érkezni.
A Linux rendszert futtató gépek nem sorolhatóak a játékra optimalizált egységek közé, ám egyre több bejelentés, nyilatkozat és szoftvermegjelenés sugallja azt, hogy ez hamarosan változni fog. Legutóbb a DICE első embere, Lars Gustavsson fejtette ki véleményét a platformot illetően. Szerinte elég lenne egy gyilkos játék és máris a mostaninál jóval népszerűbb lesz a platform a játékosok köreiben. A Valve SteamOS projektjét is üdvözölték a svédek, ám az biztos, hogy még várni kell arra, hogy a Linux ilyen szempontból versenyezni tudjon a Windows rendszerekkel.
Egy kis technikai szünetet tartanánk, melyben reklámok helyett a hét legérdekesebb kütyüit és játékmentes híreit említenénk meg. Az LG legújabb termékeire érdemes egy pillantást vetni, hiszen egyrészt hazánkba is szépen lassan megérkeznek, másrészt pedig a belsőről kapott információk alapján komoly gépekről van szó. Az új táblagépük és telefonjuk legfontosabb részleteit tőlünk is megtudhatjátok, ám szeretnénk még megemlíteni egy inkább visszafele elsülő próbálkozást is a gyártó részéről. Történt ugyanis, hogy az LG amerikai részlege nagy magabiztossággal próbálta kicikizni a jobb sorsa érdemes BlackBerry készülékeket, melyhez a G2-es modell és a Facebook segítségével kívántak véghezvinni. Azt nem vették azonban számításba, hogy a legnépszerűbb közösségi oldalon bizony jó néhány kanadai termékeket kedvelő felhasználó is regisztrálva van, akik vélhetően nem nézik szívesen kedvencük szapulását. Erről szóló bejegyzésünkből megtudhatjátok, hogyan reagáltak a BlackBerry rajongói a nem túl elegáns LG marketingre.
A telefonoknál maradva érdemes egyre több figyelmet szentelni a Linuxos mobilrendszerre, mely Ubuntu Touch 13.10 néven debütált a héten. Egyelőre még nagyon korlátozott a támogatott eszközök száma, de ez már egy intő lépés lehet a többi rendszer mögött állók számára. Szép is lenne, ha a Linux néhány éven belül beférkőzne a játékosok gépeire és sokak telefonjára is nemde?
Tech rovatunk utolsó bejegyzése szorosan kapcsolódik a játékosok világához. Az nVIDIA bejelentéseiről van szó, melyek ismét megmutatták mekkora potenciál rejtőzik a főként videokártyáiról ismert gyártóban. A FLEX: Unified GPU PhysX technológiáról egy látványos videó mellett írtunk pár sort. A technológiát reméljük sok fejlesztő fogja majd alkalmazni, hiszen ezzel a hozzánk eljutó végtermékek lesznek jobbak. Másik újdonságuk a G-SYNC nevet kapta, célja pedig a a játékosoknak szánt monitorok megújítása. A monitorokba szerelhető eszköz szoros kapcsolatban áll a GPU-val, mely pontosan tudja szabályozni a játék megjelenését.
Összefoglalónk végéhez közeledve szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a héten megjelent két official blog bejegyzésünket. A Cooler Master az egerek világába varázsol minket és azt fejtegeti, hogy mi az a DPI és miért fontos a gamer egereknél.
Az ASUS pedig a MATRIX világába váltott nekünk ingyenes repülőjegyet. A landolás után megtudhatjátok, miért is jó még mindig fanatikus PC-s játékosnak lenni.
Zárásként pedig mi más maradhatott volna hátra, mint a hét blogja cím kiosztása. Szokás szerint szeretnénk néhány bejegyzést ajánlani. Kezdjük is richie8 (Élmény)Beszámoló néven érkezett írásával. Úgy véljük nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Game Channel minden szerkesztője és olvasója örül, hogy tagja vagy közösségünknek. Megemlítenénk még Yanez FILMERTESZT bejegyzését is, gondolkodjatok a pontokon és írjátok le az eredményeiteket.
Mrxten két érdekes blogot is hozott nekünk a héten, az első a szemöldökök világába kalauzol minket, a második pedig 10 olyan alkotást taglal, melyek nagy hatást gyakoroltak a filmes világra. Utóbbi bejegyzés nálunk a hét blogja címet is elnyerte. Gratulálunk kedves mrxten!
Az utolsó percekben érkezett 5t3v3nk3 blogja, ami a netes buktatókra hívja fel a figyelmet, és mivel igen hasznos olvasmány lehet sokaknak, ritka, 20 kredites mini-hétblogja díjat zsebelt be!
yanez
12 éve, 3 hónapja és 3 heteGrat a blogolóknak! Hír szempontjából számomra most nem volt nagyon ütős a hét, de azért van miből szemezgetni. 🙂
rdave
12 éve, 3 hónapja és 3 heteKár, hogy csúszik a Watch Dogs, az Ace Combat Infinity-t viszont egyből szedni fogom.
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 3 hetewatch dogs eléggé lesokkolt, hogy ennyit fog csúszni 🙁
A blogolóknak meg grat, és mrxten szemöldökös blogja ölt 😄
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 3 heteköszönöm a hét blogja címet 🙂
wegh
12 éve, 3 hónapja és 3 heteGratulálok a blogolóknak. mrxten a szemöldökös blog tényleg halálos volt 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 heteDrakula a blogolóknak.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteWatch Dogs, es Crytec nagyon erdekes 😉
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteGratula a blogolóknak 😄