Mint a játék címe is már enged sejtetést, az új sztori egy Zehir nevű istenség köré fog felépülni majd. Az egyik legnagyobb újítás a csapat alapú irányításban, hogy immáron mind a 4 tagot mi szerkeszthetjük össze, a szó minden pozitív értelmében. A kiegészítőkben, meg hát persze az új címekben is mindig találkozunk új fegyverekkel, szörnyekkel, varázslatokkal, területekkel, ezek természetes, hogy innen sem maradhatnak ki. Sikerült még átdolgozni a kereskedelmi rendszert is, amely így már sokkal érthetőbb lett és több profitot is hoz majd a konyhára. Az NWN új kiegészítője újra elkényeztet minket és úgy érzem megint vétek kiegészítőnek hívni, mert majdnem több annál. Novemberig pedig nézzétek meg párszor az alábbi trailert, amely nagyon hangulatosra sikeredett.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Neverwinter Nights sorozat a maga tökéletesre csiszoltságával, az egyik RPG királynak nevezhető a jelen korban. Ez nem is csoda, hiszen méltán híres elődje, a Baldur's Gate ugye a szerepjátékok keresztapjának tekinthető és a Neverwinter ugyan kicsit elkanyarodott tőle, most mégis visszatér a gyökerekhez. Az év végére ígért játék egyenlőre (és ez szinte biztos, hogy így is marad) csak PC-re fog érkezni az Atari kiadásában és az Obsidian Entertainment fejlesztésével.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 4 napjaEggyikboltban sincs a neverwinter2… honnan lehet szerezni.bubu.😕