Nem zökkenőmentes a Windows 8.1 indulása

2013. október 20.
2.4141
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Néhány napja startolt el a redmondi vállalat legújabb rendszerének nagyobb frissítése, ám az indulás nem zökkenőmentes, így nem minden felhasználó tudta még megszerezni a frissítést.

A rendszer számos hasznos csomagot tartalmaz, ráadásul a Windows 8 tulajdonosok számára ingyenesen elérhető.

A sok frissítés és a sokak számára ingyenes megoldás okán viszonylag nagy lehet a Windows Store terhelése. Azt nem tudni, hogy a terhelést nem bírják a szerverek vagy valami specifikusabb problémáról van szó, de az biztos, hogy jó pár felhasználó nem tudja élvezni az új megoldásokat.

A legfrissebb hiba a letöltés megszakadása, mely 50 százalék körül következik be. A hivatalos fórumon számos ehhez kapcsolódó bejegyzéssel lehet találkozni. Az egyik bejegyzés alkotójának a folyamatsáv több mint feléig betöltött, majd a letöltés felirat gyorsan telepítésre váltott. Ez a szöveg sem maradt sokáig, hiszen előjött a számítógép előkészítése felirat. Ezek után sem sikerült települnie a rendszernek, helyette újrakezdődött a telepítés. Az illető próbálta egész estére otthagyni, de ez sem segített.

A Microsoft bizonyára dolgozik a hibák javításán, ám a kellemetlen perceket nehéz feledtetni. Nektek minden rendben zajlott ?
11 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Én biztos, hogy nem váltok win8-ra. Legszívesebben visszaváltanék win xp-re, csak nincsenek kompatibilis drivereim. A 8-as nekem biztos, hogy kimarad... pc-t használok, nem tabletet.

válasz erre

kpal

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

en majd max akkor valtok win7 ha stabilnak latom a 8-ast

válasz erre

jocikun

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

inkább win 7

válasz erre

rDAVE

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

Én még mindig a preview verziót használom, azzal nincs gond. röhögő smiley 2014-ig használhatom is ingyen. röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

Matteo_GS írta:
És az miért baj, ha másképp látja, mint Te vagy az általad említett többség?
Nem mondtam, hogy baj, csak meglepő.

válasz erre

Matteo_GS

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Ne szivass már! Totál ellentétesen látod, mint a legtöbb Win felhasználó. A többségünknek sem a Vista, sem a 8 nem szimpi.
És az miért baj, ha másképp látja, mint Te vagy az általad említett többség?

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

marco írta:
Jaja ez a rendszer így kerek, ahogy Matteo is mondja. Szerintem az egyik olyan rendszer egyébként, ami legalább mert lépni, változtatni. Talán az első szimpatikus Win OS számomra.

Jah nem, az első a Vista volt.
Ne szivass már! Totál ellentétesen látod, mint a legtöbb Win felhasználó. A többségünknek sem a Vista, sem a 8 nem szimpi.

válasz erre

marco

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

Jaja ez a rendszer így kerek, ahogy Matteo is mondja. Szerintem az egyik olyan rendszer egyébként, ami legalább mert lépni, változtatni. Talán az első szimpatikus Win OS számomra.

Jah nem, az első a Vista volt.

válasz erre

Matteo_GS

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Eleve elhibázott Os a 8-as asztali gépekre. Kár volt erőltetni. Majd a következő jó lesz.
Annyi baj van a 8-assal, hogy a 8.1 a végleges verziója. Várni kellett rá 1 évet.

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

Eleve elhibázott Os a 8-as asztali gépekre. Kár volt erőltetni. Majd a következő jó lesz.

válasz erre

1000feri

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

Nincs 8- m ...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja