Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kotaku magazin legfrissebb információi szerint a Microsoft nem kíván még olyan szintű változásokat sem eszközölni a next-gen Xbox kontrollerével, mint a Sony a DualShock 4-gyel, információik szerint ugyanis a kurrens és a készülő vezérlő között gyakorlatilag semmiféle lényeges különbség nem lesz. Ez konyhanyelven annyit jelent, hogy ugyanaz a formavilág és ugyanazok a gombok is megtalálhatók lesznek az irányítón, habár a Kotaku szerint a Microsoft több díszítést alkalmazott, mindemellett pedig kicsinyített is kissé a méreten.
Képekkel vagy egyebekkel a Kotaku sajnos nem tudja igazolni értesüléseit, de egyes források szerint már nem kell sokáig várnunk a Microsoft hivatalos bejelentésére, néhány internetes lap ugyanis arról árulkodott nemrégiben, hogy a redmondi óriás április végére tervezi az Xbox Eventet, ami egyet jelent a next-gen Xbox hivatalos bejelentésével is.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 2 heteNagyon kíváncsian várom!
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 2 heteA telefonok nőnek, a kontrollerek zsugorodnak. Hova tart ez a világ!😄
rdave
12 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn is kíváncsian várom az új Xbox leleplezését. Egyébként ha már úgyse lesz igazán különbség, akkor remélhetőleg kompatibilitás megmarad a régi kontrollerhez.