Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy interjú keretein belül a 2K Games csapata megerősítette, hogy nem adtak semmiféle utasítást azzal kapcsolatban a Gearbox embereinek, hogy PlayStation Vitára is elkészítsék a Borderlands 2-t, így a korábban esetlegesen felmerült pletykák kivétel nélkül kitalációnak bizonyultak. A közlemény természetesen azért nyomatékosította, hogy csak a jelen helyzetben nincs kilátásban a játék Vitás átirata, így tehát a jövőben még bármi megeshet, de Randy Pitchford szerint ez egy elég nehéz helyzet.
A 2K Games megnyilvánulása után ugyanis egy interjúban megszólalt a Gearbox vezére is, aki kijelentette, hogy nagyon szereti a PlayStation Vitát, de a stúdiónak jelenleg nincs ideje és elegendő erőforrása arra, hogy felfedezze magának a kis készüléket, ezáltal játékot is fejlesszen rá.
Aki tehát abban reménykedett, hogy a Borderlands 2 a Sony legújabb hordozható masinájára is megjelenhet, az elkönyvelheti magában, hogy erre nem sok esély van, a játék ugyanis PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra fog debütálni idén szeptemberben.
jezzahun
13 éve, 10 hónapja és 3 heteez nem is gond🙂 most hogy megjelent a vita,nem kell mindennek megjelenni rá,és ha nem lesz jó? a fejlesztésre költött csillió dollár nem jön vissza.Megértem a 2K-t🙂
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteSzerintem nem sokan reménykedtek🙂Nem valami jó játék ez szerintem.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteNem jó hír!🙁
braddock
13 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn nem tudom sajnálni!