Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A VG247 csapatának értesülései szerint - forrásmegjelölés nélkül - a korábbi feltételezésekkel ellentétben a Sony nem fogja bejelenteni az idei gamescom alkalmával a PlayStation 3 Super Slim névre keresztelt vékonyabb és olcsóbb masinát, így az augusztus 14-én zajló konferencia várhatóan csak a játékokról fog szólni. Ez azonban a lap munkatársai szerint korántsem jelenti majd azt, hogy a PS3-4000 kódnevű masinától végleg el kellene búcsúznunk, sőt, állításuk szerint háromféle modell is készülődik belőle a háttérben.
Hogy bejelentésük mikorra várható, az egyelőre még sajnos kérdéses, de a VG247 forrásai úgy tudják, hogy a Sony szeretne a Super Slim egyik modelljével ellenfelet állítani a 4 GB-os Xbox 360-nak, méghozzá úgy, hogy egy 16 GB-os flash meghajtóval szerelt változatot dobnak piacra, ami lényegesen olcsóbb lesz még a többi, 250 és 500 GB-os modellhez képest is.
Hogy mennyivel, azt egyelőre nem tudjuk, mint ahogyan azt sem, hogy a fenti sorok közül mennyi az igazság, de, hogy jól hangzik, az biztos.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 hete16 gigás modell…😖 Minek? A 4 gigás boxra se fér rá szinte semmi.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHa olcsó akkor jó lesz.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMindegy hogy bejelentik-e, a lényeg hogy készül 🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteez az uj slim nem érdekel de legalább a ps4 így késöbb jön😉
rdave
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMár a mostani PS3 slim se olyan drága, szóval kíváncsi lennék mennyi egy ilyen. 🙂 Még az olvasón is spórolnak szóval eléggé lemehetne az ára…
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteOlyan 50 ezer körül lesz szerintem…
rdave
13 éve, 5 hónapja és 3 hete50ezer körül a 250GB-es reális lenne, de a 16Gb-es max 40-45 ezernél többet nem érne meg szerintem.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHát ha a 250-es 50 lenne, akkor a 16-os tényleg MAXIMUM 40-et érne…
rdave
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHa meg mégse ennyi, akkor inkább a Slim… 🙂
mrbuldika
13 éve, 5 hónapja és 3 heteDe kiaz aki elvan 16 gigaval???
raiden
13 éve, 5 hónapja és 3 heteVan aki elvan,de szerintem se sok,biztosan kijön majd rá valami okosság,jó pénzért persze.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteVagy felhő alapú szolgáltatás…
mrbuldika
13 éve, 5 hónapja és 3 heteArra ott a ps plus 😄
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteAz felhő alapú?😮
braddock
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMivel olcsóbb lesz biztos veszek én is egyet majd!
mrbuldika
13 éve, 5 hónapja és 3 heteAmugyis kell egy ps vagy van mar de kell ezis??? 😄
braddock
13 éve, 5 hónapja és 3 heteVan már de nem lesz örök életű így majd egy ilyet veszek ha meghal!🙂
rdave
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMost milyen PS3-ad van?
braddock
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMost slim van!
rdave
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMég egy ideig biztos bírja… 🙂 Én épp most akarok egyet venni netről.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteNetről? Merész vagy…
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 hetefoj plyastaiton 1 2 3!!!!
rdave
13 éve, 5 hónapja és 3 heteNem vatera vagy ilyesmi… boltból. 😄 Városomban semmi értelmes hely nincs ahol vehetnék. PC-m összes alkatrésze is webshoppokból van, mert még házhozszállítással is olcsóbban kijön…
mrbuldika
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHat a slim az biztos birja meg egy darabig!! 🙂