Nem készül több DLC a Tomb Raiderhez

2014. január 21.
1.4551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bizonyára sokan szívesen láttak volna még néhány letölthető tartalmat a tavalyi év egyik nagy meglepetéseként számon tartott Tomb Raiderhez, a Crystal Dynamics-nak azonban egészen más tervei vannak ezen a téren.
 

Scott Amos, a csapat producere ugyanis az Eurogamer újságíróinak elmondta, hogy nincs tervben egyetlen további DLC csomag sem a Tomb Raiderhez, így Lara sztoriját szerintük lezártnak tekinthetjük, ellenben így sem ülnek a stúdió alkalmazottjai ölbe tett kézzel.

A producer elmondta ugyanis, hogy jelenleg minden erejükkel a next-gen Tomb Raider befejezésén dolgoznak, ami január végén kerül majd a boltok polcaira, ezen felül pedig a Crystal Dynamics munkatársa határozottan kiemelte, hogy bizony gőzerővel megkezdődtek a Tomb Raider folytatásának munkálatai is.
Tomb Raiderhez, a Crystal Dynamics-nak azonban egészen más tervei vannak ezen a téren.'>
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Nextgen TR pont nem érdekel, olyan lesz (olyan sem), mint PC-n. Az már inkább izgat, hogy mi lesz a folytatásban.
Abszolultmosolygó smiley

válasz erre

totyak

12 éve, 4 hónapja és 22 napja

Nextgen TR pont nem érdekel, olyan lesz (olyan sem), mint PC-n. Az már inkább izgat, hogy mi lesz a folytatásban.

válasz erre
Tomb Raider
4.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profilja