Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Diablo I és Diablo II designere Stieg Hedlund is érdekes nyilatkozatot, vagy inkább gyónást tett közzé, miszerint egyáltalán nem ilyennek tervezte a nagy sikerű hack&slash játék harmadik felvonását. Az őszinte gondolatokat azután osztotta meg a nagyközönséggel hogy neki szegezték a kérdést: Mégis mit gondol a Diablo III-ról?
Nehéz elkülöníteni a személyes érzelmeket, ha egy ilyen volumenű projectről van szó. Főleg ha látjuk mié válik az álmunk, kigondolunk valami nagyon jót, és aztán a végeredmény teljesen más lesz, valami menthetetlenül félresiklik a fejlesztés alatt. A játékosok pedig ezt megérzik, egyáltalán nem reagáltak jól ezekre a változásokra. Túlságosan belefolytam az egész világ kitalálásába. A végeredményt azonban nem érzem sajátoménak mégsem.
Nem Hedlund az első aki kritizálja a Diablo III-at, 2012 augusztusában már felszólalt David Brevik, akit azonban a játék vezető igazgatója, Jay Wilson azon nyomban elküldött a jó édes anyukájába. Úgy látszik a vérmérséklet nem csak nálunk divat.
wazko
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAz jó xD
scal
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAzt hiszem az ilyen jellegű ponthalász hozzászólások előbb utóbb szankciót fognak maguk után vonni… az is jó lesz 😄
wazko
12 éve, 5 hónapja és 3 heteErre inkább nem mondok semmit.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNekem kimaradt az életemből;tehát véleményt nem tudok róla mondani.
wazko
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn sem diablozok, de jó röhögni az EA szerencsétlenkedésén😄 Mellesleg az első hozzászólásommal arra akartam utalni, hogy milyen szerencsétlenek (Scal).
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAz ilyet nem szankciónáljuk mivel 14 karakter alatt csak 0,2 kredit jár 🙂
scal
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAkkor nem szóltam 😄 Amúgy jó reggelt!
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteVégül is nem tudom mi a gondja az emberkének? A játék jól fogy és ez a lényeg. Az álmait meg megvalósítja majd a 4. részben.
scal
12 éve, 5 hónapja és 3 hetemint ember aki már részt vett hasonló projectben, én azért meg tudom érteni 🙂
doublew
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMilyen EA?😄 Barátom te nagyon el vagy tévedve😄 A Diablot a Blizzard készíti és nem az EA🙂 Innen látszik hogy végig se olvasod csak irsz valami marhaságot a hír alá.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 hetePedig a játék tényleg kapós lett. Tökéletes játék pedig nincs (vagy a GTA V az lesz? 😛 )
wazko
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSzerintem a hírben nem szerepelt a kiadó neve, mellesleg a cím is megihlethet vkit, szerintem nincs olyan szabály, ami kimondja, hogy csak akkor írhatsz, ha elolvastad, de ha hiszed, ha nem, akkor is elolvastam a cikket, az meg, hogy rossz információm volt a kiadóról szerintem nem olyan nagy gond, mint amennyire felfújtad „Barátom”😄
doublew
12 éve, 5 hónapja és 3 heteTéged csak a címek ihletnek meg ez itt a baj😄 Az igaz hogy nincs benne a Blizzard de az se hogy EA😄 Szóval látszik hogy a cím ihletet meg! Nem fújtam fel csak próbáltad magad kihúzni miért is írtál 2 szavas kommentet de jobb lett volna inkább hallgatnod mert amint hosszabb komentet kellet irnod csak hülyeségeket kezdtél el írni. Maradj inkább a ” Ez de jóóóó ” kommenteknél „barátom”🙂 Puszi
u.i. : Megtudtad hogy 14 karakter alatt csak 0.2 pontot kapsz és próbálkoztál egy hosszabbal! Majd máskor jobban fog sikerülni de addig is hajrá🙂 Veled vagyunk!🙂
willthawheel
12 éve, 5 hónapja és 3 heteWazko, látom beindultál, hogy elsőként kommentelhettél, de rosszúl sült el. 😄 És illik elolvasni a cikket, esetleg még értelmezni is azt, mielőtt kommentelnél…🙂
wazko
12 éve, 5 hónapja és 2 heteElolvastam, mint mindig, de elnézést, hogy csak 3 szavas véleményem volt xD