Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy biztosan nem lesz a PlayStation 4 kezdőcímei között a Diablo III, mindez pedig olyannyira igaz, hogy megjelenésére is csak jövőre számíthatunk. A csapat állítólagosan alapjaiban szeretné újraépíteni a játékot erre a konzolra, így nem csak a legszebb küllemre számíthatunk majd tőle, hanem természetesen a DualShock 4 minden újdonságának támogatására is.
Aki elfelejtette volna, a PC-re már tavaly májusban megjelent Diablo III kurrens generációs konzolokra is megjelenik, így a PlayStation 3-as, valamint az Xbox 360-as átiratokra idén szeptemberben számíthatunk majd.
sekai
13 éve, 1 hete és 2 napjakész vicc amit a blizz csinal a dio3mmal pedig en szeretem őket
tj_1
13 éve, 1 hete és 2 napjaugy sem nagyon bírtam a diablo játékokat 🙂
jezzahun
13 éve, 1 hete és 2 napjajó sokáig húzzák ezt is… gratula hozzá…
imesz
13 éve, 1 hete és 2 napjaNe csodálkozzatok ezen eleve nehezebb megoldani konzolon az ilyen dolgokat de ha egyszer megy egy ilyen engine majd dobálják ki rendesen addig is türelem!
naroxz
13 éve, 1 hete és 2 napjaigy van 😄 de a wow-ot is megcsinálhatnák akár xbox-ra 😄
badam10
13 éve, 1 hete és 2 napjaA minőségre várni krll
doublew
13 éve, 1 hete és 2 napjaHa már a PC-ek vártak akkor úgy vannak vele hogy a konzolosok is várhatnak😄 De a konzolosok azért kevesebbet fognak várni az is biztos😄
balazsy
13 éve, 1 hete és 2 napjaígy van türelmesnek kell lenni. Úgy is jó lessz
totyak
13 éve, 1 hete és 2 napjaLesz erre a PS4-es kiadásra még igény, miután nemsoká minden platformra megjelenik?