Néhány év múlva 1TB-os háttértárat kaphatnak az okostelefonok

2014. július 25.
1.4571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az okostelefonok háttértára sokat emelkedett az utóbbi időkben, hiszen akár 128GB beépített tárhellyel rendelkező készüléket is vásárolhatunk már magunknak.
 

Az amerikai Houston-ban található Rice egyetemen igencsak érdekes kutatások zajlanak, melyek célja többek között az, hogy megemeljék a tárhelyek méretét, mégpedig nem is kicsit. Az új technológiának hála akár 1TB-os háttértárat is kaphatnak a készülékek, de természetesen itt nem csupán az okostelefonokról van szó, hiszen rengeteg egyéb eszköz profitálhatna az új megoldásból.

Az RRAM névre keresztelt megoldás legnagyobb nehézségét az adta, hogy kis méretben kellett megfelelő hűtést és alacsony feszültséget elérni, melyre állítólag megtalálták a megoldást. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az adatáramlás sebessége akár 100-szor gyorsabb lehet, mint a flash tárolók esetében. Persze a technológia még nem áll készen arra, hogy a következő zászlóshajókban bevessék, ráadásul arra se számítsunk, hogy a gyártók egyből 1TB-hoz nyúlnak majd.
2 hozzászólás

totyak

11 éve, 10 hónapja és 5 napja

Minél nagyobb a háttértár, annál jobb. Manapság már a telefon programok is nagy méretűek, kell a hely.

válasz erre

kpal

11 éve, 10 hónapja és 5 napja

1TB akkor kell ha már 4K video az alkategóriában is elterjedt .

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
smartlivingcurtains profiljaManiac profilja