Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Warner Bros Interactive Entertainment néhány érdekes statisztikáról árulkodó képet tett közzé a Lego Batman 2-vel kapcsolatban, amely alighogy a boltok polcaira került, máris megdöntött néhány rekordot. A hír végére beszúrt kellemes látványú statisztikákból ugyanis kiderül többek között, hogy az első részből 11 millió példány fogyott eddig világszerte, a Lego Batman 2 első értékeléseinek alapján pedig kijelenthető, hogy az egyik legjobban kedvelt legósított kaland lett belőle.
Természetesen nem csak a teljesítményt, hanem magát a játékot is kielemzi számunkra az a néhány statisztika, így megtudtuk még, hogy mintegy 387 kreatúra, 160 karakter, 166 jármű és 1250 mini figura található meg benne, a kampány során pedig nem kevesebb, mint 110 átvezető animációt tekinthetünk meg.
Az alábbi képeken természetesen még számtalan további statisztikáról is lehull a lepel, így amennyiben kíváncsi volnál arra, hogy miféle tulajdonságokkal kívánja felhívni magára a figyelmet a Lego Batman 2, vess egy pillantást az alábbi képekre:
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 hete11 millió??????😮😮😮
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteMilyen trükkös hogy az első rész statisztikáival kezdik a második promoját.🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteKözel kétezer animáció amúgy nagyon nem rossz🙂