Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ősz kétség kívül egyik legjobban várt játéka a Need For Speed: Undercover lesz, ami minden platformon képviselni fogja magát. Ez pedig olyannyira igaz, hogy még mobiltelefonra is megjelenik, így a már abszolút alapfelszereltségnek számító készüléken is bárhol-bármikor mi lehetünk az utcák és a sebesség királyai. Az Electronic Arts Mobile jóvoltából már ti is belekóstolhattok az utcai versenyzés szépségeibe, ahol versenyeznünk kell az egyre szebb és jobb autókért, valamint olajra lépnünk a rend őrei elől, ha éppen egy kicsit megszegtük volna az utak szabályait.
A játék mobiltelefonos verziójában lehetőségünk lesz karrier módban versenybe szállni és felépíteni saját kis sikersztorinkat, de ha csak egy verseny erejéig szeretnénk a gázra lépni, azt is megtehetjük az azonnali játékmódban. Képességeinket és autónk lóerejét négy versenytípusban tesztelhetjük, ezek a sprint, a kiütéses körverseny, az országút és a vérdíj lesznek, amik szintén négy területen fognak zajlani, ezek pedig név szerint a belváros, az iparnegyed, az előváros és a peremvidék. Izgalmas mókának ígérkezik, a játékhoz pedig megérkeztek egy kis hangulatfokozónak az első csengőhangok, amik ingyenesen letölthetőek oldalunkról. Jó szórakozást hozzá!
NFS_undercover_ring_1b.mp3
NFSUC_ringtone_cops.mp3
NFSUC_ringtone_muscle2.mp3
helme
17 éve, 2 hónapja és 1 heteNah igen a csengőhangok amit a sajtóanyagba benyomtak… Khm gyenge…. 😄
De egyébként jól sikerült mobilos játék lett. BGS-en gyűrtük egy kicsit…
tibit
17 éve, 2 hónapja és 1 heteA mobilos játékokat nem szeretem, túl gyengék, elszoktam tőlük!!! Legyenek akármilyen jók, nekem nem kellenek!😉
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 heteA játék jo csak az abaly hogy nekem nincs meg.
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 6 napjade jó lenne ha megjelenne valamilyen új Need For Speed játék!!! Nem????????😕
kurejmarko
16 éve, 10 hónapja és 3 heterakjátok a mobilomra a nfs undercover😉
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetexd😄
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 hetekirály
😕😎🙂🙁😮😛😉
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 5 napjahonnan honnan tölcsem le………????????????????🙁
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 5 napjaMit te idióta?