Nagyobb változatot is kaphat a Lumia 650

2016. február 06.
5.2211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Microsoft kapcsán igen nagy várakozás előzte meg az új Windows 10-es okostelefonokat, melyek egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanakkor idén még érkezik néhány újdonság.

Az egyik ilyen a Lumia 650, melyet sokan erre a hónapra várnak, néhány helyen pedig már fel is bukkant, ugyanakkor hivatalos bejelentés és piacra kerülés még mindig nem történt. A Lumia 550 és 650 látszólag jól lefedné az olcsóbb szegmenst, ám a jelek szerint a redmondiak biztosra mennek és egy másik 650-es verziót is piacra dobnak.

A Lumia 650 XL tulajdonképpen 5,4 hüvelykes középkategóriás modellnek tűnik, melyen a Windows élmény jobban megmutatkozhat és baráti árával többekhez juthat el. A belső kapcsán a 720p-s kijelző alatt állítólag 1GB RAM és egy Snapdragon 617-es egység dolgozik majd, a megjelenésre pedig szintén ebben a hónapban kerülhet sor a kisebb modell mellett.

Hamarosan nálunk is tesztet olvashattok a Lumia 550, 950 és 950XL telefonokról!
7 hozzászólás

WarriorAutobot

10 éve, 21 napja

Nem nagyon győzött meg, főleg hogy a munkahelyemen én lettem a WinPhone Helpdesk. röhögő smiley

válasz erre

Tommy

10 éve, 21 napja

Nekem ez tetszik. Ha ez is fém keretes lesz akkor nálam lehet hogy befutó, tulajdonképpen csak az ára számít már. mosolygó smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 21 napja

Fáraó írta:
Én egy kicsit nagynak tartom az 5,4 colt... Biztos kényelmes meg jó használni, de akkora telefon már nem fér el zsebben, táskát meg kényelmetlen magammal hordani :-/
Az 1 giga ram pedig szerintem kicsit kevés.

A tesztre én is kíváncsi vagyok mosolygó smiley
Nekem max 6" a tető amíg kényelmesen tudom kezelni elég nagy tenyerem van és hosszú ujjaim. mosolygó smiley

válasz erre

Fáraó

10 éve, 21 napja

Én egy kicsit nagynak tartom az 5,4 colt... Biztos kényelmes meg jó használni, de akkora telefon már nem fér el zsebben, táskát meg kényelmetlen magammal hordani :-/
Az 1 giga ram pedig szerintem kicsit kevés.

A tesztre én is kíváncsi vagyok mosolygó smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 21 napja

640 elődje egész jó lett ez is olyan lesz.

válasz erre

totyak

10 éve, 21 napja

Még mindig azt mondom, hogy nagyon jól néznek ki ezek a telefonok és a rendszer is jó, nem értem miért gyengélkedik.

válasz erre

petrovicsz

10 éve, 21 napja

Nagyon haldoklik ez a platform. szomorú smiley Hiába jönnek ki jó cuccokkal, elkéstek.

A tesztet nagyon várom, kíváncsi vagyok!

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profilja