Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A háttérben hivatalosan is elrajtoltak már a Rainbow Six: Siege alfa tesztjei, aminek köszönhetően annak rendje és módja szerint ki is szivárogtak az első mozgóképek az első meccsekről. Az Arekkz Gaming által bemutatott kisfilmek közül az elsőn a Rescue Hostage játékmódból lett kiollózva egy kis jelenet, de hogy egészen pontosak legyünk, a hét körös lehetőség első meccsét mutatja be nekünk alaposabban.
Amint a videóból is kiderül, a kérdéses játékmódban két csapat küzd meg egymással, így míg az egyikük egy túszt védelmez, addig a másikuk mindent megtesz azért, hogy likvidálja a célszemélyt, illetve a védelmezőket is.
Természetesen mindez csak a kezdet, az alábbiakban ugyanis további érdekes képsorokat is megtekinthetsz a tesztekből. Íme:
supermanvsbatman
10 éve, 10 hónapja és 5 napjanekem is volt hozzá szerencsém és az kell mondanom nem lett rossz
kpal
10 éve, 10 hónapja és 5 napjaKellemes.
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 5 napjaIszonyat várós cím!
Alpha-hoz képest nagyon szép. 🙂
totyak
10 éve, 10 hónapja és 5 napjaKlassz, hogy taktikázni kell az ellenfelek ellen. Nem lehet semmit kiszámítani, az emberi játékos leleményes tud lenni.
xpforever
10 éve, 10 hónapja és 5 napjaJó játék lesz ez, tetszik, hogy lehet barikádokat emelni.