Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Dragon Ball Xenoverse 2 a legfrissebb hírek szerint egészen sokszínű játék lesz, hiszen a laza akciózás és bunyózás kedvelői éppen úgy megtalálják majd benne számításaikat, mint akik vérre menő, már-már "dárkszóulszi" kihívásokat keresnek. Utóbbit prezentálja az alkotás legutóbbi gameplay trailere, aminek középpontjába az expert küldetések kerültek, amelyek rendszerint egy rendkívül nehezen legyűrhető ellenfelet, többnyire egy boss-t állítanak a középpontba.
Az alábbi felvételen hősünk például éppen egy gigantikus majommal folytat küzdelmet, amit már a betanító mozdulatoktól kezdődően szemügyre vehetünk, ezáltal itt és most felkészülhetünk rá néhány hatásos trükkel és praktikával.
ryuthestar
9 éve, 3 hónapja és 2 heteNagyon csúnyán rá fogok függeni, imádom. 😄 Remélem hétvégén sikerül zárt bétáznom.. 😛
totyak
9 éve, 3 hónapja és 2 heteGigantikus majom 😄 Végül is az, de ez nyilván valamelyik csillagharcos átalakulva, azok tudtak ilyet.