Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A United Front Games már jó ideje munkálkodik a ModNation Racers nevű aranyosságon, amely egy LittleBigPlanet és Mario Kart keverékeként jellemezhető a legegyszerűbben. A srácok a múltban erős PlayStation 3 exkluzivitást emlegettek az alkotás esetében, azonban a hétvége folyamán mindez módosult, hiszen megtudtuk, hogy a december folyamán pletykaként már felmerült PSP-s változat valóban elkészül a játékhoz, mindezt pedig kéretik hivatalos információnak tekinteni, hiszen nem csak hivatalos közlemény adta mindezt tudtunkra, hanem egy hangulatos trailer is megerősítette az esetet.
Így tehát a Sony marokkonzoljával rendelkezők örülhetnek, ugyanis 7 fős online multiplayer támogatással felvértezve, eszeveszett, ám mégis aranyos száguldásokra kiélezve ők is megkapják a programot. Mindezt ráadásul egy komoly karakter- és pályaszerkesztővel látták el a fejlesztők, ám kisautónkat is személyre szabhatjuk a játékban, kreatúráinkat pedig kivétel nélkül mind megoszthatunk akár másokkal is. Sajnos pontos megjelenési dátumot nem kaptunk, ám annyi biztos, hogy még idén tavasszal érkezik a játék PSP-re is, a hozzá készült bemutatkozó videó viszont már itt van, csak egy kattintás választ el tőle.