Modern Warfare 2 képregény készül

2009. október 06.
4.2961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Képregény készül az idei esztendő egyik legnagyobb sikervárományosának kikiáltott Modern Warfare 2 alapján is.
 

Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó eset, hogy egy-egy vidojátékból képekkel ellátott regény készülődik, sőt, az utóbbi időben egyre több és több ilyen kezdeményezés indult útnak, amelyhez most hivatalos bejelentések szerint akkor a Call of Duty-sorozat legújabb tagja is csatlakozni fog. A késztermékért nem más, mint a DC lesz a felelős, aki az egyik nagyágyúnak tekinthető a szakmában, de természetesen a projekt felett ott fog bábáskodni az Infinity Ward és az Activision is.

A Modern Warfare 2 képregényt a DC?s Wildstorm elméletileg hat részesre tervezi, első epizódja pedig a mellékelt képek alapján a jövő esztendő első hónapjában, azaz 2010 januárjában láthat napvilágot. A miniszéria a Task Force 141-es Ghost nevű karakter történetét kívánja elmesélni nekünk, amit David Lapham ír meg, Kevin West pedig rajzolja hozzá a körítést.

Sajnos további konkrét információnk nem érkezett a kiválónak ígérkező kiadványról, azonban a bejelentéshez mellékelt két állókép alapján fantasztikusnak ígérkezik a sorozat, amely feltehetően kizárólag angol nyelven lesz elérhető. Ha további részletekre vagy kíváncsi, akkor böngészd át a bejelentés mellé bemutatott két képet, amelyek közül az egyik a debütáló "kötet" címlapja.


Modern Warfare 2 képregény készül - 2. kép


Modern Warfare 2 képregény készül - 3. kép


1 hozzászólás

marco

17 éve, 24 napja

Fincsi!meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások