Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas részleteket közölt a PS4 egyik újonnan kicsikart, egyelőre még messze nem hivatalos képességéről a spanyol Elotrolado magazin, akik arról írtak, hogy néhány ottani moddernek sikerült megalkotnia egy eszközt, amivel a PS2-es játékokkal is elboldogul a PS4. A lap rögtön két modder csapatot is megnevezett, akik eredményt értek el a témában, így elsőként a cfwprophet csapatát, akik egyelőre nem kívántak megerősítéssel élni, másodikként pedig egy Flatz nevű moddert, aki a Twitteren büszkén számolt be arról, hogy az általa készített PS2 Pub Gen nevű programmal PS4 alatt játszott olyan PS2-es klasszikusokkal, mint a Shinobi vagy a Klonoa 2 - mindezt csak úgy, hogy betette a lemezt, elindította a programot, és minden működött.
Mielőtt bárki elkezdene kutakodni az eszközök után, bár hiába működőképesek, használatuk szembemegy a Sony szabályaival, ezáltal súlyos kihágást követhetünk el használatukkal, amiért büntetést is kaphatunk, így mindenki csak saját felelősségre járjon utána alaposabban a dolognak.
A Sony egyelőre nem reagált a modderek eredményére, de rengetegen örülnének neki, ha legalább a PS2-es játékok esetében engedélyeznék azt, hogy a PS4 probléma nélkül lejátszhassa régi korongjainkat.
fighterlaci
7 éve, 11 hónapja és 4 heteAz úgy elég komoly! 😮
kylx
7 éve, 11 hónapja és 4 heteEz hatalmas eredmény… na de mekkora lenne, ha PS4 játékokat futtatna PS2-n!
patrik94
7 éve, 11 hónapja és 4 heteSony megvehetné hogy official legyen. 🙂
hellblade
7 éve, 11 hónapja és 4 heteÁldott jó modderek kik szebbé teszik az életünket! 🙂
Szerintem hamarosan jön a végleges törés ami már vinni fog mindent.
warriorautobot
7 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn meg vigyázok a garanciára, de vannak akik jobb dologgal foglalatoskodnak.
Na ők azok. 😄
ryuthestar
7 éve, 11 hónapja és 3 heteTuti nem fognak ilyenbe belemenni a Sonynál…elvégre nem véletlen találták ki, hogy PS Storeban megvásárolhassunk pár PS2-es classic játékot amiket leemulál a gépünk, ráadásul trófeatámogatást is kaptak! 🙂
totyak
7 éve, 11 hónapja és 3 heteHa kihúzza a netkábelt, amíg játszik, szerintem észre sem veszi a Sony, hogy mi történt. Bár igazából sok értelmét nem látom PS4-en PS2 játékokkal játszani. PS2 konzolt már olcsón lehet kapni, autentikus élményt ad. Amúgy igen, Sony is engedhetné a PS2 kompatibilitást, PS3 is tud PS1 lemezeket olvasni.