Az előbb leírt eredmények standard munkaállomásra, illetve teljesen tiszta telepítésre vonatkoznak, nem pedig frissítésre. A beszámoló arra is kitért, hogy a Windows 7 a PC háttértárolójából 8 GB üres lemezterületet foglalt el, de az új kiadásnál ez az érték 7,76 GB-ra csökkent. Azok a felhasználók, akik októberben frissíteni szeretnék jelenlegi rendszerüket szintén hasznos információkhoz juthattak, ugyanis a Microsoft tesztjei természetesen erre a folyamatra is kiterjedtek.
A Windows Vista Windows 7-re való frissítéséhez a cég mérései szerint fél óra szükséges, ezzel szemben ez az eredmény Windows 7-ről Windows 8-ra való update-nél 20 percre csökken. Michael Niehaus kiemelte, hogy az előbb említett upgrade folyamatokat olyan számítógépeken végezték, amik nem tartalmaztak felhasználó által telepített programokat, illetve adatokat, így aktívan használt PC-k esetében a frissítési procedúra több időt is igénybe vehet.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 5 napjahát ez aztán marha fontos. a lényegi meló úgyis utána jön…😄
likvidalgyula
13 éve, 4 hónapja és 5 napja„A Windows Vista Windows 7-re való frissítéséhez a cég mérései szerint fél óra szükséges, ezzel szemben ez az eredmény Windows 7-ről Windows 8-ra való update-nél 20 percre csökken. Michael Niehaus kiemelte, hogy az előbb említett upgrade folyamatokat olyan számítógépeken végezték, amik nem tartalmaztak felhasználó által telepített programokat, illetve adatokat, így aktívan használt PC-k esetében a frissítési procedúra több időt is igénybe vehet. ”
Ja az elbasz.ott registry-s okorseg miatt, minden egyes feltelepitett progi kb plussz 20 perc plusszt jelent, gondolom…
raiden
13 éve, 4 hónapja és 5 napjaIgen,valóban nagyon fontos ez a momentum,pláne ha ezt is 2-3 havonta újra kell majd rakni..😄
likvidalgyula
13 éve, 4 hónapja és 5 napjaAz mar eleve gyanus miert is ilyen fontos ez.
Lehet 2 hetetente szetszarja az ntldr-t… 😄
rdave
13 éve, 4 hónapja és 5 napjaMég gyorsabb lenne a telepítés, ha nem kellene minden sz.rt feltelepíteni, hanem ki lehetne hagyni a fölös programokat és szolgáltatásokat.
sasikaa
13 éve, 4 hónapja és 5 napjaNekem az a kérdésem hogy aki nem telepíti újra rendszeresen a windows7-et, nem vette észre hogy csak hízik, hízik??? Van egy olyan könyvtár hogy APPDATA/ROAMING. Na ebben a mappában bármilyen dolgot telepítesz fel, ami frissítéssel jön, legyen rendszerfájl, program, bármi, annak az előző példánya mind fentmarad a gépen. Ezzel érték el hogy ha valami oknál fogva nem működne valami a frissített „dologgal” akkor a winfos előveszi a roaming-ból a régebbit amivel tutti menni fog. Az az érdekes, hogy ez pl. LINUX-on, MAC-en, és egyéb op-rendszereken miért megy a nélkül hogy TÖBB 10GB-ra hízzon a rendszer? Kedves microfos, lehet tanulni kéne másoktól?
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 5 napjaLop az így is eleget…🙂
rdave
13 éve, 4 hónapja és 3 napjaMégse eleget… vagy csak nem jól lopnak. 🙂