Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre reménykeltőbb hírek látnak napvilágot a Microsoft új konzoljával kapcsolatban, miután ugyanis az idei E3-on kiderült, hogy a masina Xbox Scarlett kódnév alatt készülődik és jövő év végén érkezik, folyamatosan özönlenek a hírek. Jason Ronald, az Xbox-divízió egyik első embere a Windows Central munkatársainak például most arról beszélt egy interjúban, hogy az Xbox Scarlett bár nem a múltban él, ellenben nagy figyelmet szentel a visszafelé kompatibilitásnak, ennek megfelelően minden korábbi Xbox konzollal és régi kiegészítővel megbirkózik majd.
Ez azt jelenti, hogy akár még a legendás első Xbox-ra megjelent játékokat is futtathatjuk rajta, de hogy ez a kompatibilitás olyan formában valósulhat-e meg, mint az Xbox One esetében – tehát csak kiválasztott címekkel működik majd a rendszer, vagy valóban bármelyik alkotással -, az nem derült még ki, de a megjelenésig bizonyára minden pontosításra kerül.
hellblade
6 éve, 7 hónapja és 1 heteEzt kellene ps5 ön is csinálni..
tommy
6 éve, 7 hónapja és 1 heteAz mondjuk nagyon komoly! 😮
petrovicsz
6 éve, 7 hónapja és 1 heteHát ez igen kemény fegyvertény, reméljük Sony is hasonlóval készül.
warriorautobot
6 éve, 7 hónapja és 1 heteEz mondjuk tényleg elég hasznos újítás! 🙂
vape
6 éve, 7 hónapja és 1 heteEz kurva jó ötlet!
totyak
6 éve, 7 hónapja és 1 heteRégi kiegészítőt nem nagyon lehet másképp érteni, vagy be tudod dugni a konzolba mondjuk a Kinect-edet, vagy nem. Játékok terén szerintem kánaán lenne, ha minden lemezes játékot elfogadna. Ha így lesz, óriási fegyvertény a Micro oldalán. Ha csak úgy működik, mint most, az kicsit soványabb.