Az érdekes FPS/RPG keveréknek ígérkező program, egy igazán elragadó sztorit vonultat fel - az író ismerőinek ez kézenfekvő tény -, sőt, nem kevés horrorisztikus elem is előkerül majd a játék betöltése után, hiszen 2013-ban hatalmas katasztrófa sújtja a Földet.
Csak kevés túlélő marad, akik közül néhányan a moszkvai metróban húzzák meg magukat, hiszen biztonságot egyedül a föld alatt találhat magának a humán, a sok-sok év alatt pedig sikerült kialakítaniuk maguknak egy nagyon komoly kis közösséget, amolyan láthatatlan és alagutakba préselődött kisvárost. Az elszigeteltség azonban szépen lassan itt is irtani kezdi a lakosságot, 2033-ban pedig már olyan erősen támadják a városka lakóit a föld felszínén élő mutánsok, hogy muszáj lépniük valamerre.
Artyom nevű főhősünk meg is teszi a kötelező lépéseket, hogy az elpusztult felszínen túlélők és megoldás után kutakodjon. Útja során rengeteg nehézségen kell átesnie, és minket ér majd a megtiszteltetés, hogy segítsük a fiút, így az emberiség sorsának a felelőssége egyedül a mi vállunkat nyomja. A többjátékos mód nélkül érkező alkotás e jövő esztendőben érkezik, méghozzá PC-re és Xbox 360-ra, a fejlesztési munkálatokért pedig az ukrán 4A Games lesz a felelős, akik a mai napon néhány roppant hangulatos képpel és koncepciós rajzzal örvendeztettek meg minket játékukról. Kötelező látnivalók következnek!