Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD és az Intel is azzal került mostanság rivaldafénybe, hogy az eddiginél is brutálisabb szériát indítanak útnak, mely az igazi arany középutat jelenti a professzionális és az "átlagos felsőkategória" között. Az AMD részéről a július végén debütáló Ryzen Threadripper szériáról van szó, mely természetesen teljesen új foglalatot és chipkészletet hoz magával. Az új X399-es platform szükségességét nemrég egy látványos kép indokolta meg a kétkedők számára, melyen jól látszik, hogy az átlagosnál jóval nagyobb megoldásról van szó.
Persze házon belül a méretek egységesek lesznek, így nem kell azon aggódni, hogy a 16 magos megoldások nagyobbak lennének, mint a 12 magosak. Az első fejlesztések a hírek szerint július utolsó napjaiban debütálnak, két 12 és két 16 magos processzor személyében, velük együtt pedig a nagyobb partnerek bemutathatják az új alaplapjaikat is.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaJelentős a méretkülönbség egy normál procihoz képest. És akkor ehhez újfajta hűtőket is gyárthat majd mindenki, mert abból is nagyobb kell.
rdave
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaJó nagy dög, bár a fenti kép csalóka, mert mellette nem asztali proci van.