Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi információk alapján a Devil May Cry HD Collection megjelenése ezen a héten lenne esedékes, méghozzá a tengerentúlon a holnapi nap folyamán, itt az öreg kontinensen pedig pénteken, ám a legtöbb kereskedő módosította a kollekcióhoz fűzött megjelenési dátumát és kihátrált a Capcom által korábban megerősített időpont elől. A cég egyelőre természetesen még nem kommentálta a történteket, ugyanakkor nyilván nem a véletlen műve, hogy több áruház egyszerre törölte a terméket a megjelenési listákról.
Az egyetlen kihúzó ebben a pillanatban a GameStop internetes áruház, ahol valamiért még mindig április 3 szerepel a Devil May Cry HD Collection megjelenési dátumaként, de feltehetően csak az időhiány, esetleg emberi mulasztás vagy oda nem figyelés okozhatta ezt a malőrt az egyik legismertebb videojáték-kereskedő esetében.
Hogy mi az igazság, az a Capcom hivatalos bejelentése nélkül is napokon belül kiderül, hiszen amennyiben kedden nem jelenik meg a tengerentúlon a csomag, úgy valószínűleg Európa földjén sem fog pénteken.
doublew
13 éve, 9 hónapja és 3 heteDurva hogy megjelenés előtt egy nappal szólnak hogy hoppá mégsem jelenik meg a játék!
shade
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNem izgat ha nem jön pc-re felőlem csúszhat egy évet is. 😄
marco
13 éve, 9 hónapja és 3 heteMA úgy hallottam a forgalmazónál hogy nem lesz csúszás…
braddock
13 éve, 9 hónapja és 3 heteAzt sem tudtam eddig hogy lesz belőle HD Collection!Bár az őszintét megmondva nem is érdekel!