Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Koei Tecmo egy friss trailer mellett egy élő közvetítés keretein belül páratlan alapossággal mutatta meg nekünk a Nioh holnap érkező kiegészítőjét, ami Dragon of the North címmel elképesztő mennyiségű tartalommal bővíti majd ki az alapokat. A sztori-központú bővítményben lesz ugyanis egy csipetnyi új történet mellett rengeteg új tartalom a PvP-hez, de kapunk például új ellenfeleket, boss harcokat és női skineket is, sőt mi több, a DLC mellett még egy javításokkal és további extrákkal megpakolt ingyenes frissítés egyaránt berobog.
Az alábbiakban egyébiránt az első trailer mellett egy több mint egyórás live stream rögzített változatát is láthatjuk, amelyben a 18. perctől mutatja magát az új DLC egy boss harccal, majd a 28. perctől a női skinek, míg a 41. és az 50. percnél az új PvP elemek is megjelennek egy kicsikét.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 1 heteTúl sötét és túl rpg, éppen ezért megértem, hogy többek között az ázsiaiaknak nagyon bejön.