Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A múlt hét pénteken került hivatalos bejelentésre, hogy a Just Add Water fejlesztőcsapata több Oddworld játékon is dolgozik a háttérben, amelyekről eleddig semmit sem tudtunk meg, mindössze annyit, hogy több platformot is érinteni fognak, illetve, hogy a franchise mindegyik kedvelt szereplője fellelhető lesz bennük. A stúdió főnöke, avagy Stewart Gilray a hétvége folyamán egy interjú keretein belül azonban megosztotta a VG247 kíváncsi újságíróival, hogy hamarosan leleplezik az első általuk készített Oddworld játékot.
Hogy pontosan mikor, az egyelőre még kérdéses, de Stewart elmondta, hogy még július végéig szeretnék megejteni a nagy leleplezést, sőt, még ebben a periódusban akár meg is jelenhet a bejelentésre váró projekt. Így nem zárható ki egy olyan felállás, hogy még a héten – akár már ma – bejelentik az első Just Add Water által fejlesztett Oddworld-öt, majd a jövő héten már játszhatunk is vele. Gilray úr semmiféle konkrétumokat nem mondott el az egésszel kapcsolatban, annyit azonban megerősített, hogy az idei gamescom-ot ne várjuk miattuk, ott ugyanis biztosan nem jelentenek be semmit sem.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 5 napjaÉn ma este érek rá, ugyhogy az lenne azthiszem a legjobb🙂 Bár ha volt eszük, akkor elökészitettek már mindent mostanra, mert a július már nem olyan hosszu.