Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft az idei őszt sem hagyja masszív bundle-ösítés nélkül, már két olyan pakkról is tudunk, amelyek játékkal egybecsomagolva érnek boltokat a közeljövőben. Úgy tűnik, hogy a Modern Warfare 2, Forza Motorsport 3 csomagok mellett felbukkant egy újabb kiszerelés, amely a Lego Batman, Pure párossal csábítja vásárlásra a még Xbox 360-nal nem rendelkezőket. A bundle egzisztenciája hivatalos forrásból ugyan nem lett konfirmálva, azonban a vakondok feltúrtak pár árulkodó képet a felszínre.
A csomagban egyébként a két játékon kívül semmi lényeges extra nem lesz fellelhető az eddigi információk szerint, egy Elite masina és a fentebb említett két korong kap helyet a fekete gép mellett.
A meg nem nevezett forrástól kiszivárgó képek nem tűnnek kamunak, így akár el is kezdhetünk vele óvatosan számolni. Az árról és a várható megjelenésről nincsenek kiszivárogtatott adataink.
Az állítólagosan kicsent promóciós képeken a Microsoft előszeretettel reklámozza a Twitter, a Netflix, a Last.fm és a Facebook integrációkat, melyeknek szolgáltatásai hamarosan elérhetővé válnak a redmondiak konzoljával is. Jó áron nem lesz ez rossz vétel.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteVajon a slim verziót mikor dobják piacra? Már azt a statisztikát várom, vajon legyőzi e a PS3-at eladásokban. Ez a „kis” bundle jónak ígérkezik, jó áron persze.