Megérkeztek az első laptopokba szánt 4K panelek a Sharp műhelyéből

2013. szeptember 28.
1.9131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A 4K technológia már egy ideje népszerű téma a képernyőket illetően, ám eddig főként a televíziókkal kapcsolatban emlegették sokan, most azonban a hordozható számítógépek piacára is betörhet az újdonság.
 

A Sharp gondoskodna erről, hiszen a gyártó már közzétette partnerei számára az első mintákat.

Az előremutató technológia a Sharp IGZO LCD családba érkezik, melynek tagjai között több díjnyertes alkotás is szerepel. A megjelenítés terén a megoldás 3840 x 2160 pixeles felbontást kínálna, ami lenyűgöző képet mutatna egy 15,6 hüvelykes hordozható számítógép kijelzőjeként. A minták szétszórása szeptemberben indult, a gyártás pedig 2014 februárjában indulhat meg, a Sharp Kameyama-ban található üzemében.

Az első piaci bevezetést kínáló gyártó kilétét még homály fedi, ám a tesztelés után vélhetően több helyről fog majd szivárogni az információ.
10 hozzászólás

juhaszandor

12 éve, 8 hónapja és 21 napja

Feleslegesen nagy felbontás szerintem. Inkább tv-be.

válasz erre

italianman

12 éve, 8 hónapja és 24 napja

*o*.Nem semmi.

válasz erre

Matteo_GS

12 éve, 8 hónapja és 24 napja

totyak írta:
Minek 4K-s kijelző laptopba, mikor sok gyártó még a FullHD-t sem rakja bele a gépébe?
Pl. azért, hogy elmozduljunk az 1366×768-as default felbontástól, és a Full HD a 200 ezer Ft alatti gépek többségébe is beköltözzön.

válasz erre

LolZ

12 éve, 8 hónapja és 25 napja

Fuu,ez nagyon komoly.röhögő smiley

válasz erre

Alice

12 éve, 8 hónapja és 25 napja

nah ez a nem semmi *q*

válasz erre

amonrazoli

12 éve, 8 hónapja és 25 napja

bízom bennem hogy láthatom majd abban már nem hogy meg is tudom majd venni mosolygó smiley

válasz erre

Tardief88

12 éve, 8 hónapja és 25 napja

Huh basszus meglepett smiley az már ügön sok kis pixelecske

válasz erre

totyak

12 éve, 8 hónapja és 25 napja

Minek 4K-s kijelző laptopba, mikor sok gyártó még a FullHD-t sem rakja bele a gépébe?

válasz erre

teferenc

12 éve, 8 hónapja és 25 napja

a blender már pl most támogatja a 4k minőséget és felbontást röhögő smiley durvulás van képernyő frontján röhögő smiley egyébként meg nem sok kell a 8khoz is . röhögő smiley

válasz erre

marco

12 éve, 8 hónapja és 25 napja

Uhhh az kemény.meglepett smiley Jól fog majd mutatni a 13.3-as ultrabookokban!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások