Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft néhány nappal ezelőtt megtartott rendezvényén egy igencsak meglepő hardvert is bemutattak, mely Surface Hub névre hallgat, célközönsége pedig egyértelműen a vállalati szektor, a bemutató idején azonban konkrétumokat nem igazán lehetett hallani. Azóta jó néhány fontos adat kiderült a Surface Hub-ról, mely az ismert adatok után is főként a vállalatoknak kedvez, de azt is megígérték a redmondiak, hogy a lehető legjobb áron árulják majd, de ez persze relatív dolog. Egyelőre két változatról hallani, melyek közül az 55 hüvelykes Full HD megoldás lesz az olcsóbb, hiszen a 84 hüvelykes 4K verzió valószínűleg jóval borsosabb áron kezd majd.
A 120Hz-es képernyők esetében fontos megjegyezni, hogy egyszerre akár három „tollal” is dolgozhatunk rajtuk és akár egyszerre száz pontot is képesek érzékelni. A belső kapcsán megnyugtató lehet az Intel Core processzorok használata, a rendszer szerepét pedig egy kicsit finomított Windows 10 tölti majd be.
A két 1080p-s kamera és mikrofon a kommunikációt segíti majd, míg az NFC, Bluetooth és Miracast szabványok támogatása a készülékek közötti kapcsolódást segíti. Csakugyan erre szolgálnak majd az HDMI és USB csatlakozások, melyek száma és verziója még nem ismert, de vélhetően a 2.0 és 3.0 páros lesz a befutó.
zolika1994
10 éve, 11 hónapja és 3 heteHa már ennyire modern cucc is lesz ez, 3.1es USB-vel is bepróbálkoznék, hogy a jövőre is gondoljon
hentes
10 éve, 11 hónapja és 3 heteEz már tisztára a pár évvel ezelőtt vizionált jövő…😮
warriorautobot
10 éve, 11 hónapja és 3 heteEzt a dolgot kb. úgy kell elképzelni mint a Smart táblákat? Csak persze kicsit jobbak… vagy nem 😄
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteEz gyakorlatilag egy bazinagy tablet, ami csúcskategóriás. Legalább is én így értelmezem a leírtakat. Pont ezért nem is dobom hanyatt tőle magam. Amit kicsiben meg tudnak csinálni, az nyilván nagyban sem okoz gondot.