Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amint azt az Imageepoch csapata korábban megerősítette, nagy valószínűséggel nyugaton is megjelenhet majd a Tokitowa címre keresztelt, kizárólag PlayStation 3-ra készülő szerepjáték, amelynek keretein belül az anime stílusban megalkotott történet segítségével egy időutazós kalandot élhetünk majd át. Habár a csapat által kiadott legfrissebb Tokitowa trailer egyelőre a japán játékosokat vette még célba - erre utal a japán nyelv erőltetése -, de a nyugati sajtó is megkapta a mozgóképet, hiszen az Imageepoch valóban komolyan gondolja a nyugati premiert.
A játék közel négy perces hosszúságú videója egyébiránt azért érdekes, mert az első gameplay felvételeket is tartalmazza, így aki rajong a jellegzetesen japános szerepjátékokért, az nagy valószínűséggel az alábbi kisfilm megtekintésével egy újabb kedvencet fog avatni.
A Tokitowa egyelőre még nem rendelkezik hivatalos nyugati megjelenési dátummal, de Japánban már idén októberben felkerülhet a boltok polcaira. Ha szeretnél megismerkedni az alkotással, ne fogd vissza magad, alant a legfrissebb mozgóképe:
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaNem lesz ez rossz
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaSzerintem nagyon gagyi…
braddock
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaHát ezt a vidit látva nagyon asszociálok egy szóra ami nem illik ide!
csirkee
13 éve, 6 hónapja és 21 órájaCsajos! 🙂 ennyi