Megérkezett a Rocksmith bemutatkozó mozgóképe

2011. március 17.
2.7941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A UbiSoft csapata úgy döntött, hogy a Guitar Hero-sorozat elhalálozásának örömére belép a ritmusjátékok piacára, méghozzá egy olyan alkotással a fedélzeten, amely nem műanyag hangszerekkel, hanem valódi instrumentumokkal kíván elkápráztatni minket.
 

A Rocksmith névre keresztelt játékban ugyanis igazi hathúrosokon tudjuk majd eljátszani nagy kedvenceinket, ha pedig nem rendelkezünk gitártudással, a program megtanít minket.

A játékhoz egyébiránt a mai napra virradóra futott be az első mozgókép, amelyről tisztán kivehető, hogy mit is kíván összehozni a UbiSoft. Bár szeretnénk hinni a franciák lelkesedésének, már a videó alapján is úgy gondoljuk, hogy az alkotás halálra van ítélve. Hogy miért? Mert első körben a gitározni legalább középszinten tudó zenészeknek szól - a videó bemutatója alapján legalábbis -, második körben pedig azoknak, akik szeretnének megtanulni játszani a hathúroson. Ez a játékvilág egy nagyon-nagyon apró rétege, akik korántsem biztos, hogy meg is fogják vásárolni a Rocksmith-t, innentől pedig nem is nagyon van miről beszélni. A nyújtások, az akkordok, a power chord-ok - amelyek a látnivalón is megtekinthetők - ugyanis mind-mind kemény hónapos gyakorlásokat igényelnek, így a UbiSoft nem várhatja el a játékosoktól, hogy hónapokat áldozzanak csak arra, hogy megtanulják használni a játékot. Azért az első trailert ne hagyjuk ki, alant megtekinthető:

#tv#
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 4 hónapja és 25 napja

Én nem nagyon szoktam játékot venni (legalábbis nem akkor amikor kijönnek: 9000-13000Ft-os árban, hanem akkor, amikor elfogadhatóbb lesz (kevesebb, mint 3000Ft), de ezt a játékot abban a pillanatban meg fogom venni, ahogy kijön PC-re!
Sajnos a cikkírónak igaza van, valószínűleg nem lesz nagy az érdeklődés, de... ki tudja? Lehet, hogy sok olyan ember van (mint én), akinek már jó ideje van (elektromos) gitárja, csak éppen a kitartás hiánya miatt eddig semmire sem jutott. Egy ilyen játékkal azonban (talán) teljesen más lesz a tanulás... röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 24 napja

Látványos vidi, de ahogy a cikkíró is mondja, ne várják el, hogy hónapokig azért gyakoroljak, hogy játszhassak. Érthetetlen...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja