Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hihetetlen, de mégis igaz, idén nyáron ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a brit Rare fejlesztőcsapat, akik eredetileg egyébiránt 1982-ben alakultak Ashby Computers and Graphics Ltd. néven, és csak később - nyilván negyed évszázaddal ezelőtt - vették fel végleges, ma is ismert elnevezésüket. Az igazán sokat látott játékipari veteránok az évforduló örömére komoly ünneplésbe kezdtek, máris összehoztak egy vadonatúj logót - sőt, abból rögtön négy félét, lejjebb magad is megnézheted őket -, ami állításuk szerint modern, és egyben klasszikus is.
Azonban, hogy mit is köszönhetünk a csapatnak, akik még a 8-bites érában kezdték meg működésüket? Csak néhány kiválónak nevezhető cím a múltból, természetesen a teljesség igénye nélkül, amin a Rare munkálkodott: Banjo-Kazooie, Banjo Tooie, Donkey Kong 64, Conker’s Bad Fur Day, Kameo: Elements of Power, Viva Pinata: Trouble in Paradise, és a sort még napestig lehetne folytatni. Dolgoztak ők hosszú ideig, nagyjából egy évtizedig a Nintendonak, majd a Microsoft oldalán is komoly sikereik voltak, illetve vannak immáron hetedik esztendeje, így tehát ennyi megemlékezés, és egy elismerő biccentés mindenképpen kijár a csapatnak, akik jelenleg is megújulásuk küszöbén tobzódnak. Boldog 25. évfordulót Rare, mi veletek ünneplünk.
marco
15 éve, 7 hónapja és 2 heteBiza, biza, egyre több ilyen hír lesz hamarosan. A nagy öregek kezdenek ünnepelni! Ha sikerült fennmaradniuk persze…
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 2 heteBoldog 25. évfordulót!
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteJó régi. Amikor én megszülettem ezek már javába nyomták. Hát szép hosszú idő. 😄
dns
15 éve, 7 hónapja és 2 heteRitkaságszámba megy az ilyen Rare-féle csapatok fennmaradása😛
snoopworld
15 éve, 7 hónapja és 2 heteboldog évfordulót és további sikereket