Még várat magára a Playboy Manager

2010. szeptember 28.
2.9781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Jolt Online Gaming kiadó már több, mint egy éve bejelentette a böngészőalapú Playboy Manager című játékot.
 

A produktum megjelenését idén tavaszra ígérte, de ebből sajnálatos módon nem lett semmi, ráadásul mostanság olyannyira nagy a csönd a cég háza táján, hogy egy árva szó sem esett a készülő matériáról. A szoftverben, amelyet kifejezetten a teremtés koronái, azaz a férfiak számára készítenek, drága verdák, hatalmas, minden igényt kielégítő luxusvillák, valamint különféle egzotikus helyszínek és természetesen a női nem játssza a főszerepet.

Az észak-amerikai kiadó tavaly májusban jelentette be a programot, amely azóta még mindig nem készült el, továbbá a készítők nem árultak el semmiféle információt arról, hogy hol tartanak a munkálatokban, úgyhogy az egész projektet egyelőre homály fedi. Eléggé meglepő a cég hozzáállása a kialakult helyzethez, főként annak fényében, hogy a Jolt Online Gaming tevékenysége a közelmúltig kimondottan sikeresnek mondható, mivel már több, kiváló eladási adatokat produkáló, a felhasználók körében nagy népszerűségnek örvendő játékot is készített. Sikeres termékeik között olyan szoftverek szerepelnek, mint az Utopia Kingdoms, Legends of Zork, Hattrick és a többi. A vállalat idáig még nem erősítette meg azt a híresztelést, hogy abbahagyja a Playboy Manager fejlesztését, viszont azt sem adta hírül, hogy folytatná azt, de a közeljövőben előbb, vagy utóbb nagy valószínűséggel kiderül, hogy mit szándékoznak tenni a jelenlegi helyzet orvoslására.


Még várat magára a Playboy Manager - 2. kép

2 hozzászólás

totyak

16 éve, 3 napja

Egy ilyen játék már nagyon hiányzott... mint púp a hátamra röhögő smiley

válasz erre

skyman

16 éve, 3 napja

Lehet, hogy annyira tetszett az alkotoknak, hogy megtartották saját használatranyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaiPet profiljaGargameth profilja