Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már korábban beszámoltunk az XSEED csapatának azon terveiről, miszerint a jövőben lokalizálni kívánják a Japánban már korábban megjelent - és hozzátennénk gyorsan, hogy igencsak jól sikerült - Unchained Blades című szerepjátékot, amely a jövőben PSP-n és Nintendo 3DS-en kápráztatná el a nyugati játékosokat is. A helyzet pedig az, hogy a projekt - egészen pontosan a lokalizálás - a múlt hét végén hivatalosan is befejeződött, így immáron csak néhány apró művelet és tesztelés következik a fejlesztők részéről és a program már meg is jelenhet.
Az XSEED szerint erre nem is kell már többet várnunk, mint egy hónap, az Unchained Blades ugyanis mind PSP-re, mind 3DS-re megjelenhet még idén tavasszal, ám dobozos változatok helyett csak digitális formában lesz kapható, így a PlayStation Network és az eShop kínálatából.
Pontos megjelenési dátumot természetesen egyelőre még nem kötöttek az orrunkra a fejlesztők, de vélhetően május utolsó napjaiban várható a premier, előbb ne is számítsunk rá.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteJó lesz ez, az már csak két hét!🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 hetecsak meg kell vennem azt a kurva vitat😄