Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Omni Systems Limited legfrissebb bejelentéseinek értelmében még az ünnepek előtt megkapják majd a PlayStation Vita kedvelői az Eufloria HD-t, így karácsonykor már mindenki elmerülhet ebben a csodálatos és egyben művészi utazásban, amit az alkotás képes nyújtani a rajongóknak. A játékkal kapcsolatban a fejlesztők megerősítették, hogy a Titanium Studios szakértelmének segítségével masszív 60 fps-sel fut majd a kis konzolon, és maximálisan támogatja az érintőképernyős irányítást is.
Az Eufloria HD egyébiránt a tervek szerint az észak-amerikai PlayStation Network kínálatába már december 17-én felkerül, míg Európában december 18-án számíthatunk az érkezésére, egyelőre még kérdéses, hogy pontosan milyen árcédulával.
lolz
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHmmm érdekes.😄
danielkiraly
12 éve, 1 hónapja és 1 heteKéne már egy vita😄
Jobbnál jobb játékok jönnek rá…
5t3v3nk3
12 éve, 1 hónapja és 1 heteEuFlórikus örömöt érzek…😄
danyee
12 éve, 1 hónapja és 1 heteMákja van a Vita tulajoknak. Ritka jó alkotások születnek mostanában.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 1 heteMajd megveszed bundleben, jön a PS4 mellé!🙂
italianman
12 éve, 1 hónapja és 1 heteEz miért fontos hogy karácsony előtt?🙂
lycanritter
12 éve, 1 hónapja és 1 heteMinél hamarabb, annál jobb? 😄
totyak
12 éve, 1 hónapja és 1 heteAz azért nem egy nagy dicsőség, hogy ez a játék menni fog 60fps-sel.
fantis6
11 éve, 11 hónapja és 3 hetevita tulajok jól járnak vele