Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb elmebeteg videojátékot várhatunk az idén a Sega csapatától, akik az Arkedo Studio srácait bízták meg azzal, hogy kivitelezzenek egy olyan címet, amely a letölthető kisebb alkotások sorába tartozik, azonban mégis képes egyediséget felmutatni a piacon. Ez lett a Hell Yeah! Wrath of the Dead Rabbit, amit a készítők PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra terveznek megjelentetni, természetesen kizárólag letölthető címként, a legfrissebb információink szerint még az idén.
A Sega ugyanis az IGN kérésére elmondta, hogy várhatóan még ebben az esztendőben felkerülhet a konzolok online szolgáltatásaira, PC-n pedig vélhetően Steamre az alkotás, amelynek középpontjában egy Ash nevezetű nyuszi áll, aki korántsem az a kis aranyos, füvet legelő szőrpamacs, hanem egy igazán gonosz hős – nem mellesleg pedig döglött is -, akinek az a célja, hogy a Pokol hercege lehessen.
Az erőszakot és akciókat sem nélkülöző Hell Yeah! Wrath of the Dead Rabbitról jelenleg nem sok további információnk van, de mivel az idén várható a megjelenése, ezért a Segának még van ideje tudósítani a további részletekről.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 3 heteA kép alapján valóban elmebeteg lesz!😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteNekem való állatság!😄
marco
13 éve, 10 hónapja és 3 heteBitang😄